„Rengeteg párharc várható, nem játszhatunk passzívan az írek ellen”

Vágólapra másolva!
2025.11.16. 10:17
null
A dublini meccshez hasonlóan sok párharc várható az írek ellen, kiváltképp a levegőben (Fotó: Kovács Péter)
Legutóbb 1997-ben, a finnországi 1–1-es döntetlennel harcolta ki a világbajnoki pótselejtező lehetőségét a magyar labdarúgó-válogatott. Azon a mérkőzésen kezdőként szerepelt (a 67. percben lecserélték) a 14-szeres válogatott Nyilas Elek, aki vasárnap a lelátón szurkol a mieinknek a továbbjutásról döntő, írek elleni vasárnapi meccsen, amely előtt a Nemzeti Sportnak beszélt várakozásairól, mint NS-szakértő.


 

Nyilas Elek (archív)
 

A csütörtöki meccset megnyertük az örmények ellen, s bár amolyan kötelező siker volt, ezek a legnehezebbek – ellenfelünk ennek megfelelően megnehezítette a feladatunkat. Az írek is győztek, ami egyáltalán nem lepett meg: Portugáliát szinte lehetetlen megverni, ha futballozni akarsz, abban ők az egyik legjobbak a világon. De harciassággal, szenvedéllyel és akarattal megfoghatók, az írek így, ezzel a szemlélettel magabiztosan nyertek” – nyilatkozta a magyar válogatottra váró vasárnapi meccs kapcsán Nyilas Elek.

Most hasonló a helyzet, mint 1997-ben, amikor a Nyilas Eleket is soraiban tudó magyar válogatott úgy lépett pályára Finnországban, hogy egy pont kell a pótselejtezőt jelentő 2. helyhez, amit végül a 90. percben elért góllal, Teuvo Moilanen kapus öngóljával sikerült kiharcolnunk az 1–1-es döntetlennel. Az írek ellen is egyetlen pontra van szükség a továbbjutáshoz, igaz, a portugálok örmények elleni veresége esetén (ottani döntetlennél legalább három góllal kellene nyernünk az írek ellen a csoportelsőséghez) akár még csoportelső is lehetne a magyar válogatott. 

A csoport izgalmasan alakul, lehetünk elsők és harmadikok is, de úgy érzem, a portugálok odahaza nem botlanak meg az örmények ellen – folytatta Nyilas Elek. – A magyar válogatott mögött ott lesz a szurkolótábor, s bár a mieinknek elég az iksz is a második hely eléréséhez, nem játszhatnak passzívan, ezt a szakmai stáb is tudja – van annyira jó és rutinos a csapatunk, hogy ésszel futballozzon. Rengeteg párharc várható, ezekben erősek az írek is, s miután norvég játékvezető dirigál, bizonyára engedi a kemény futballt. Sok munkát tett bele válogatottunk, hogy így álljon, s hiszek benne, hogy idehaza nem veszít, elérheti a pótselejtezős helyet. Ott leszek a lelátón, kiszurkoljuk a remélt sikert!”

 

 


EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 6. FORDULÓ, VASÁRNAP
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
15.00: Portugália–Örményország – élőben az NSO-n!

A magyar válogatott meccskerete
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

Az ír válogatott kerete
Kapusok: Caoimhín Kelleher (Brentford – Anglia), Gavin Bazunu (Southampton – Anglia), Mark Travers (Everton – Anglia)
Védők: Seamus Coleman (Everton – Anglia), Jake O'Brien (Everton – Anglia), Dara O'Shea (Ipswich Town – Anglia), Nathan Collins (Brentford – Anglia), Liam Scales (Celtic – Skócia), John Egan (Hull City – Anglia), Ryan Manning (Southampton – Anglia), Jimmy Dunne (QPR – Anglia)
Középpályások: Jack Taylor (Ipswich Town – Anglia), Josh Cullen (Burnley – Anglia), Jayson Molumby (West Bromwich Albion – Anglia), Finn Azaz (Southampton – Anglia), Conor Coventry (Charlton – Anglia)
Támadók: Adam Idah (Swansea City – Wales), Troy Parrott (AZ – Hollandia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia), Chiedozie Ogbene (Ipswich Town – Anglia), Festy Ebosele (Istanbul Basaksehir – Törökország), Johnny Kenny (Celtic – Skócia)
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

1. Portugália

5

3

1

1

11–  6

+5

10

2. MAGYARORSZÁG

5

2

2

1

9–  7

+2

8

3. Írország

5

2

1

2

6–  5

+1

7

4. Örményország

5

1

4

2–10

–8

3


 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink nem változtatnának a saját kezdőcsapatukon, de Rossién igen

Magyar válogatott
1 órája

Akár még az első kalapból is várhatnánk a pótselejtezőt, de... – minden, amit az utolsó kör előtt tudni kell

Magyar válogatott
1 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
12 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
12 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
13 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
13 órája

Németh Hunor vezérletével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
16 órája

Vb-selejtező: ikszeltek Kazahsztánban a belgák, szenvedtek Liechtensteinben a walesiek

Foci vb 2026
16 órája
Ezek is érdekelhetik