Varga Barnabás volt a válogatott legjobbja az írek ellen – NS-osztályzatok

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.11.16. 17:52
null
Varga Barnabás volt a mieink legjobbja lapunk szerint (Fotó: Czinege Melinda)
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatának F-csoportjában, az utolsó, 6. fordulóban a magyar válogatott 3–2-re kikapott Írországtól ezzel biztossá vált, hogy a mieink nem jutnak ki a világbajokságra. Íme, lapunk osztályzatai a magyar játékosokról.

DIBUSZ DÉNES 6

Harmincötödik születésnapján 47. alkalommal védett a nemzeti csapatban, és az első feladata a tizenegyes volt: éles volt a lövés, nem védhette. Kétszer rosszul rúgta előre a labdát, de nagyon jó ütemben mozdult ki az 51. percben, együtt élt a játékkal, a hosszabbításban pedig óriásit védett, a végén, az írek győztes góljánál nem érhetett oda.

LOIC NEGO 6

A földön három, a levegőben egy párharcot nyert meg, egyet sem vesztett, de voltak rossz passzai és kimondottan gyenge beadásai is, a 49. percben veszélyes pillanatban tudott menteni. Az 55-60. perc környékén három kiváló beavatkozása volt,  a 74. percben vastapsot kapott a szerelése után, ezúttal minden dicséretet megérdemel.

WILLI ORBÁN 6

Megint a magyar csapat egyik legjobbja volt, éppen úgy, mint Jerevánban, stabilan védekezett, vezére volt a hátsó alakzatnak, a 69. percben volt egy veszélyes fejese. Csaknem az összes párharcát megnyerte, nem tudták átjátszani, megint a legjobb formáját hozta, erőssége volt a csapatnak.

SZALAI ATTILA 5

Ütemet tévesztett, eltalálta Chiedozie Ogbene lábát, ezért járt a tizenegyes, a tekintete elárulta, tudta ő is, ez hiba volt. Jó volt a hosszú indítása a huszadik percben, majd többször jól szerelt, a 62. percben megint pontos volt az indítása előre a támadósorba, nyugodtnak tűnt, a 76. percben majdnem gólt fejelt.

KERKEZ MILOS 6

Huszonhárom labdaérintése volt az első félidőben, ebből a legjobb a gólpassza volt Varga Barnabásnak. A szünetig a párharcai többségét elveszítette, a második játékrészben feljavult, több keresztlabdát is lefülelt, bátran ment előre, írhatnánk, a legjobb meccse volt a sorozatban, nyolcból hét párharcot nyert a földön, öt kulcspassz szerepelt a neve mellett.

SCHÄFER ANDRÁS 6

Négy párharcból négyet nyert meg az első félidőben, passzmutatója 42/40, vagyis nagyszerű volt az első félidőben. A szokásos akaratos, elszánt futballját hozta, többször hiába indult be, nem kapta meg a labdát. Az 56. percben okos passzt adott Lukács Dánielnek, ötből négy párharcot nyert meg, 62 labdaérintés, 94 százalékos pontossággal, jó meccse volt, nagyot ment.

SZOBOSZLAI DOMINIK 6

Egy szabadrúgással és három szöglettel kezdett, és meg is született a vezető gól, a szünetig 47/45 volt a passzai száma. A szokottnál hátrébb, szűrő pozícióban szerepelt, de mélységből is odaért az ír tizenhatos előterébe, gyönyörű passzt adott az 51. percben, négy perccel később betört két védő között, az is ragyogó volt, kár a beadásért, a második ír gólnál mögé emelték be a labdát, de adott öt kulcspasszt.

SALLAI ROLAND 5

Remekül szerzett labdát a 27. percben, és ő ért a kapu elé az akció végén, abból gólt kellett volna rúgnia: visszaüthetett, hogy a klubjában védőként alkalmazzák, vagyis nem engedik hasonló helyzetbe kerülni. Odaadóan küzdött, de a lövései most sem sikerültek túl jól. Remek labdát adott Szoboszlai Dominiknak a 86. percben, harcosan kereste az egy az egy elleni párharcokat.

TÓTH ALEX 5

Tizennyolc labdaérintéssel zárta az első félidőt (a többi fedezethez képest ez lényegesen kevesebb), a letámadásnál az első sorban üldözte a labdát, sokat mozgott, de talán egy sorral hátrébb érzi magát komfortosabban. A váltás után kihúzódott a jobb oldalra, ott többször is labdába ért, jól érezte az összjátékot ferencvárosi klubtársával, Varga Barnabással, ebben a félidőben lényegesen jobb és aktívabb volt.

LUKÁCS DÁNIEL 6

Közeli fejese felrobbantotta a stadiont, jól ment a labda elé, élesen a kapuba továbbított. A statisztika szerint kilenc labdaérintése volt az első félidőben, az elsőtől mindenki boldog volt, de ezt követően keveset találkozott a labdával. Az 56. percben jól lépett ki, meg is tolta a védő mellett, de nem tudott lőni, itt véget ért a meccse, de a gólja örök emlék.

VARGA BARNABÁS 7

Mekkora gólt lőtt, atyaég! Régóta tudjuk, milyen csatár, és most hiába nem kapott labdát csaknem negyven percig, amikor átvette mellel, és rálőtte ballal, az egész ország felkiáltott: micsoda lövés, mekkora gól! Az első félidőben tizenhétszer ért labdába, nagyon figyeltek az írek, hogy elzárják a középpályásoktól. A szünet után a mezőnymunkájával tűnt ki, csodálatos pörgetéssel indította Bolla Bendegúzt, a gólja a magyar futball történetének legszebbjei közé sorolható.

A CSERÉK KÖZÜL

Callum STYLES () nagyon jó lövése elakadt a védőkben, sokat mozgott, ÖTVÖS Bence () elszántan érkezett, de ebbe szabálytalanságok is becsúsztak, a hajrában több jó szerelése is volt, a 88. percben a gólvonal elől mentett, BOLLA Bengedúz () nagyon szép elfutással kezdett, a beadása is átgondolt volt, de nem pontos, REDZIC Damir () debütált, MOCSI Attila (3) néhány percre állt be, de lemaradt a harmadik gólnál, s ezt végzetes hibát jelzi az érdemjegy is…

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 2–3 (2–1)
Budapest, Puskás Aréna, 59 411 néző. Vezette: Espen Eskas (Jan Erik Engan, Isaak Elias Bashevkin) – norvégok
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Nego (Mocsi, 90+3.), Orbán, Szalai A., Kerkez – Schäfer (Styles, 64.), Tóth A. (Bolla, 76.) – Lukács D. (Ötvös, 64.), Szoboszlai, Sallai (Redzic, 90+3.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ÍRORSZÁG: Kelleher – Coleman (Ebosele, 60.), O’Brien (Manning, a szünetben), N. Collins, D. O’Shea, Scales – Cullen (J. Taylor, 80.), Molumby (Kenny, 60.) – Ogbene (Idah, 53.), Azaz – Parrott. Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímsson
Gólszerző: Lukács D. (3.), Varga B. (37.), ill. Parrott (15., 80., 90+6. – az elsőt 11-esből)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

     
AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

M

Gy

D

V

L–KGkP
1. Portugália

6

4

1

1

20–7+1313
2. Írország

6

3

1

2

9–7+210
3. MAGYARORSZÁG

6

2

2

2

11–10+18
4. Örményország

6

1

5

3–19–163

 

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor: Egyelőre nem nagyon tudok hibáztatni senkit

Magyar válogatott
30 perce

Tóth Alex a Nemzeti Sportnak: Rémálom, a legrosszabb rémálom… 

Magyar válogatott
1 órája

Dibusz Dénes: Nem tudjuk visszatekerni az időt, ezzel együtt kell élnünk…

Magyar válogatott
1 órája

Videó: így ment oda a lefújás után a szurkolókhoz Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
1 órája

Hallgrímsson: Magyarország jobban játszott, de vesztére húzta az időt

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Nehéz most a jövőre gondolni – videó

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlai Dominik néhány szóval reagált a magyar válogatott írek elleni vereségére

Magyar válogatott
2 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik