Eb-felkészülés: három góllal kikapott a magyar férfi futsalválogatott a szerbektől

SALIGA NORBERTSALIGA NORBERT
Vágólapra másolva!
2026.01.15. 19:40
null
Nem bírt Szerbiával a magyar válogatott (Fotó: MLSZ/X)
A magyar férfi futsalválogatott csütörtökön hazai pályán 5–2-re kikapott Szerbiától felkészülési mérkőzésen.

Rábl Jánost ünnepelték csütörtökön a Koltai Jenő Sportközpontban. A Magyarország–Szerbia felkészülési mérkőzés volt a rutinos játékos 173. meccse címeres mezben, s lett ezzel a válogatott csúcstartója. Az Európa-bajnokságot megelőző tesztmérkőzés ígéretesen vette kezdetét, ugyanis a hatodik percben Büki Baltazár pörgetése után Vatamanjuc-Bartha Dávid révén vezetést szereztek a mieink. Az öröm azonban nem tartott sokáig, ugyanis két perccel később Lazar Marinkovics révén egyenlítettek a szerbek. Majd Fekete Márk nagyszerű kapufát is eltaláló lövésével visszavettük a vezetést, ám nem sokra rá ismét egalizáltak a vendégek. Ezután a szerbek magukhoz vették a kezdeményezést, megszerezték a vezetést is. Az első játékrész utolsó percében pedig egy szerencsétlen öngól és egy büntető révén öt kettes vezetéshez jutottak. A szünet után derekasan küzdött a magyar csapat, több ígéretes helyzetet is kidolgozott, de az eredmény a továbbiakban már nem változott. A válogatottnak még egy esélye van a szépítésre és az önbizalom megszerzésére az Európa-bajnokságot megelőzően. Szombaton délután egy órakor Telkiben ismét összecsapnak a felek.

A lefújást követően Sergio Mullor szövetségi kapitány csalódottan értékelt: „A mai napon nem az igazi arcunkat mutattuk, ez a teljesítmény nem tükrözte a válogatott képességeit. Sok labdát vesztettünk, dekoncentráltan játszottunk, nem érdemeltünk jobb eredményt. A Szlovénia elleni vereség alkalmával is jobban teljesítettünk, most az Európa-bajnokságot megelőzően sok kérdésre kell választ kapnunk. De ez a mai meccs nem a küzdésről szólt. Most nagyon fontos, hogy erre a vereségre hogyan reagálnak a srácok, de a csapatnak a mentalitásával mindig is elégedett voltam, és most is elégedett vagyok. Lesz még egy keretszűkítés is, amely során két embertől megválunk, meg kell találnunk a legalkalmasabb játékosállományt a tornára.”

FÉRFI FUTSAL FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 2–5 (2–5)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 200 néző. Vezette: Lukas Pesko (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Alasztics – Fekete M., Szalmás, Pál P., Suscsák. Csere: Vatamanjuc-Bartha, Rafinha, Dorogi, Bencsik, Rádl, Szabó L., Büki, Győri, Rutai, Kajtár. Szövetségi edző: Sergio Mullor
SZERBIA: Vulics – Milosavljevics, Rakics, Marinkovics, Rosics. Csere: Alekszics, Redzsovics, Vasics, Rajkovics-Tomics, Nikolics, Petrov, tomics, Szavkovics, Dorovics. Szövetségi edző: Marko Gavrilovics
Gólszerző: Vatamanjuc-Bartha (6.), Fekete M. (9.), ill. Marinkovics (8.), Milosavljevics (9.), Petrov (13.), Alasztics (20. – öngól), Rakics (20. – büntetőből)

 

Legfrissebb hírek

Az Európa-bajnokság előtti utolsó tesztmeccsek várnak a futsalválogatottra

Magyar válogatott
8 órája

Futsal NB I: a Kecskemét meglepte a Nyíregyházát, nyert a Veszprém és az Újpest is

Labdarúgó NB I
2026.01.05. 22:20

Futsal: 17 játékosra számít jövő csütörtöktől a magyar válogatott kapitánya

Magyar válogatott
2025.12.30. 14:02

Tízgólos döntetlent játszott a listavezető Veszprém a második Újpest otthonában a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.29. 22:18

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.12.28. 20:54

Futsal: gólzáporos magyar győzelem a románok ellen

Magyar válogatott
2025.12.21. 15:48

Legyőzte Japánt, de csak az ötödik helyért játszhat a magyar futsalválogatott a poreci tornán

Magyar válogatott
2025.12.19. 18:00

Győzelemmel zárta az évet a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:49
Ezek is érdekelhetik