Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

2026.03.20. 14:41
null
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, péntek délelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Telkiben megtartotta éves rendes közgyűlését. Az eseményt követően Csányi Sándor sajtótájékoztatót tartott, az itt elhangzottakból idézünk.

Csányi Sándor a sajtótájékoztatón a szurkolókra vonatkozó újságírói kérdésre is válaszolt: ,,A szurkolók? El kellett ismernünk, eddig nem volt megfelelő a kommunikáció közöttünk, ezt a kritikát elfogadtam, hiányolták a megfelelő tájékoztatást egy-egy fontosabb döntés előtt. Amit tisztáztunk: a rasszizmus kérdésében nincs az MLSZ-nek mozgástere, a FIFA és az UEFA egyértelmű előírásait muszáj követnünk. De nem a szabályok miatt tartjuk elfogadhatatlannak a rasszizmust, az önmagában nem tolerálható. A pirotechnika kérdésében az érvényben lévő törvényeket kell követnünk. Nem célunk egyetlen olyan döntést sem hozni, amely kényelmetlenséget okozna a szurkolóknak.”

Az MLSZ elnöke bejelentette, hogy megpályázták a harmadik számú európai kupasorozat 2028-as és 2029-es döntőjét is: ,,Megpályáztuk a Konferencialiga 2028-as és 2029-es döntőjét, ha valamelyiket megkapjuk, teljessé válna a sor: akkor mindhárom nemzetközi kupa fináléját megrendezné a Puskás Aréna.”

,,Elfogadom, hogy nem igazságos a Fizz Liga 33 fordulós lebonyolítása, de ezt szavazzák meg a csapatok. Ha a kluboknál folyó szakmai és gazdasági teljesítmény emelkedik, lehet szó a létszámbővítésről” – beszélt az NB I lebonyolításáról. 

A válogatottnál zajló folyamatok is szóba kerültek, és ezen a ponton Csányi Sándor tett egy komoly ígéretet: „Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget.”

Az idei budapesti Bajnokok Ligája-döntőre áttérve Csányi Sándor bejelentette, hogy – ahogy azt már korábban jeleztük – Juhász Roland korábbi válogatott védő lesz a mérkőzés nagykövete – az Európa-liga-döntőnél Gera Zoltán volt.

Az elnök a futsalválogatott szerepléséről beszélve óriási fejlődésről számolt be, mivel a válogatott tíz év után nemcsak ott volt az Eb-n, hanem jó eredményeket ért el, azaz „nem az áldozati bárány szerepét töltötte be”.

 

 

Legfrissebb hírek

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Az MLSZ módosította a hétvégi NB I-es és NB II-es mérkőzések időpontjait

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 09:51