Dibusz Dénes akkor sem lepődik meg, ha júniusban is kimarad a válogatottból

2026.04.03. 19:39
null
Dibusz Dénes (Fotó: Kovács Péter)
Dibusz Dénes azt mondta, nem lepődött meg, hogy nem kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott márciusi felkészülési mérkőzéseire és azon sem fog, ha júniusban is kimarad a keretből.

„Nem is számítottam meghívóra. Teljesen egyértelmű volt, hogy ez nem aktuális. Ha meg a nagyobb képet nézem, akkor az is egyértelmű, hogy a következő évekre kell gondolni a keretkialakításnál” – mondta az M4 Sportnak a Ferencváros 35 éves kapusa. – Ha júniusban is úgy dönt Marco Rossi szövetségi kapitány, hogy kimaradok, akkor azon sem leszek meglepődve.”

Dibusz Dénes, aki 47-szer szerepelt címeres mezben, kifejtette, mivel az Európa-bajnoki selejtezősorozat csak jövőre kezdődik, a következő generációnak most már oda kell érnie és helyet kell követelnie magának.

A három behívott kapust illetően elmondta, Yaakobishvili Áront nem igazán ismeri, néhány összefoglalót látott csak az eddig teljesítményéről, ugyanakkor Tóth Balázzsal testközelből ismerik egymást, szerinte jó néhány éve kopogtat a válogatott ajtaján. „Azt gondolom, hogy tényleg igazolta azokat a várakozásokat, amik vele szemben megvoltak. Nagyon komplex kapus, jó szinten véd hétről hétre, ezt tudja a válogatottban is igazolni.”

A nemzeti együttes múlt szombaton 1–0-ra megverte a szlovén csapatot, majd kedden gól nélküli döntetlent játszott a görögökkel, mindkét meccsen a Rossi által első számú kapusnak nevezett Tóth Balázs védett. 

A mieink júniusban még két felkészülési mérkőzést játszanak az őszi Nemzetek Ligája előtt, előbb a finneket fogadják a Puskás Arénában, majd a kazahokat Debrecenben.

 

 

Legfrissebb hírek

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
2026.06.30. 20:55

A magyar női rögbisek ötödik helyen végeztek az Eb chisinaui tornáján

Egyéb csapat
2026.06.28. 16:28

A címvédő és házigazda horvátok várnak a magyar válogatottra a strandkézilabda-vb-n

Kézilabda
2026.06.26. 13:22

40 éve jártunk legutóbb vb-n, de még mindig ott vagyunk a top 10-ben

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:30

Priskin Tamás: Felvidéki születésűként példát mutathatok a gyerekeknek

Magyar válogatott
2026.06.24. 09:41

Gyermeket vár Varga Barnabás kedvese

Légiósok
2026.06.21. 17:19

Legendás lengyel játékvezető: „Magyarország a második hazám”

Minden más foci
2026.06.21. 09:21

Parádés győzelmet arattak férfi röplabdázóink az Eb-résztvevő ellen

Röplabda
2026.06.20. 18:10
Ezek is érdekelhetik