Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Nikitscher Tamás a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy bár elfogadja a mellőzését, nehezen tudta hová tenni Marco Rossi szavait: „Azt, hogy nem kap meghívót, elfogadja az ember, a szövetségi kapitány más típusú, értsd alacsonyabb, mozgékonyabb játékosokkal képzeli el a jövőt, ezzel semmi gond. (…) De a rólam mondott véleményét nem tudtam hová tenni” – fogalmazott a 26 éves középpályás, aki azt is elmondta, nem kereste őt a kapitány a kerethirdetés óta.
Az előzmény tehát, hogy Rossi a kerethirdetés során keményen fogalmazott Nikitscherrel kapcsolatban: „Rosszul gondoltátok, hogy alapember lehet. Játszott nálunk néhány Nemzetek Ligája-meccsen, de a hatos, nyolcas poszton a magyar bajnokságban is vannak jobbak nála” – mondta akkor a kapitány.
A nyilatkozat nagy visszhangot váltott ki, erre reagált most Rossi Facebook-bejegyzésben. A szövetségi kapitány hangsúlyozta, nincs személyes problémája a játékossal: „A sajtó felkapta a kerethirdetésen általam Nikitscher Tamással kapcsolatban elmondottakat. Mindenekelőtt szeretném határozottan leszögezni, hogy semmi problémám nincs Tamással. Egyszerűen arról van szó, hogy akkor, amikor korábban meghívtuk, a keretben a posztján ő volt az egyik legjobb opció, jelenleg viszont vannak nála jobbak és olyan fiatalok is, akiket a felkészülési meccsek keretében szeretnénk megnézni.”
A kapitány hozzátette, a jelenlegi helyzet a későbbiekben még változhat: „Ahogy a korábbiakhoz képest is történt változás (Tamás kikerült a keretből), ugyanúgy a jelenlegi helyzethez képest is lehet változás a jövőben, vagyis Tamás akár ismét kerettag lehet.”
Rossi arra is kitért, hogy szerinte korábbi szavai félreérthetőek lehettek: „Múlt kedden a pillanat hevében lehet, hogy kicsit félreérthetően fogalmaztam, ráadásul a szavaim hozzátok fordítás után jutnak el, de semmiképp sem az volt a célom, hogy Tamást túlzott kritikával illessem. Magam is nagyon örülnék neki, ha ősszel olyan teljesítményt nyújtana, hogy lehetőségem se legyen nem meghívni.”
A MAGYAR VÁLOGATOTT 29 FŐS BŐ KERETE
Kapusok: Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia), Yaakobishvili Áron (FC Andorra – Spanyolország)
Védők: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csinger Márk (ETO FC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia FC), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia)
Középpályások: Baráth Péter (Sigma Olomouc – Csehország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (Debreceni VSC), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (ETO FC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Kovács Bendegúz (AZ – Hollandia), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Schön Szabolcs (ETO FC), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)

Rossi: Dibusz nem végleg került ki a keretből







