
Tóth Balázs |
A Nemzeti Sport Online olvasóinak szavazataiból is jól látszik, kiket tekinthetünk a magyar válogatott „kihagyhatatlan” alapembereinek.
Csapatösszeállító szavazásunkban 4104 voks érkezett. A kapusoknál a beérkezett szavaztok 89.9 százalékát, tehát több mint 3600 szavazatot kapott Tóth Balázs, míg a második helyen Pécsi Ármin végzett (5.3 százalék).
Minden posztot nézve a legtöbb voksot a csapatkapitány, a támadósor vezére, Szoboszlai Dominik kapta (3978 voks, 96.9%), de csak három szavazattal előzte meg a védő Willi Orbánt (3975, 96.9%). Kilencven százalék fölötti szavazataránnyal került még be a csapatba a balhátvéd poszton Kerkez Milos (93%), de még a 80 százalék fölötti eredménnyel beválasztott játékosokra is mondhatjuk, olvasóink jelenleg nem tudják elképzelni nélkülük a kezdőcsapatot. A középpályáról Schäfer András (88.6%) régóta ebbe a kategóriába tartozik, de mostanra ide csatlakozott a szintén középpályás Vitális Milán is, aki az ETO után a görög AEK-ben is meggyőző teljesítményt nyújt, és nem véletlen, hogy az idei négy válogatott mérkőzésen Marco Rossi is a kezdőcsapatba jelölte őt.
A további posztokon már szorosabb verseny alakult ki, de például a jobbhátvéd pozíciójában a 36-szoros válogatott Bolla Bendegúz 68.8 százalékos szavazati aránya így is meggyőzőnek mondható, őt azért is érdemes kiemelni, mert korábban többször előfordult, hogy olvasóink csapatából kimaradt, ám a szövetségi kapitánynál alapember, hiszen a legutóbbi 15 válogatott fellépésből csak egyszer volt csere.
Sallai Roland és Varga Barnabás hiányában olvasóink leginkább a válogatottban eddig kilenc meccsen két gólt szerző Lukács Dánielben bíznak a csatárok közül (63.8 %). Rajta kívül 50 százalék fölötti eredménnyel a jobbszélső Redzic Damir (56.5%) és a klubjában, az angol Bournemouthban, a Premier League-ben ebben az idényben csak 17 percet játszó középpályás, Tóth Alex zárt (54.1%). A szavazatok alapján tizenegyedikként, bal oldali belső védőként Csinger Márk került még be a csapatba, 47.6 százalékkal, de így is 25 sztázalékkal előzte meg első számú posztriválisát, Markgráf Ákost. A 23 éves Csinger a második válogatott meccsére készül, az elsőt, júniusban a finnek ellen végigjátszotta.
CSAPATÖSSZEÁLLÍTÓ SZAVAZÁSUNK VÉGEREDMÉNYE
![]() |
A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI MÉRKŐZÉSEI
Magyarország–Szlovénia 1–0
G: Schön (79.)
Magyarország–Görögország 0–0
Magyarország–Finnország 2–1
G: Varga B. (25., 43.), ill. T. Miettinen (71.)
Magyarország–Kazahsztán 3–1
G: Szoboszlai (52.), Schäfer (67.), Tóth R. (90+2.), ill. Malij (9.)
NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA
Szeptember 25.
20.45: Magyarország–Ukrajna – élőben az NSO-n!
Szeptember 28.
20.45: Észak-Írország–Magyarország – élőben az NSO-n!
Október 2.
20.45: Magyarország–Grúzia
Október 5.
20.45: Ukrajna–Magyarország
November 14.
18.00: Grúzia–Magyarország
November 17.
20.45: Magyarország–Észak-Írország
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)
Középpályások: Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (FC Famalicao – Portugália), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Támadók: Bárány Donát (ADO Den Haag – Hollandia), Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (RB Salzburg – Ausztria), Tóth Milán (Vasas FC), Szalai József (Paksi FC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz)








