Indiába megy a romaválogatott

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 01:37
Címkék
A korábbi évekhez hasonlóan, az elmúlt héten is megrendezték a Puskás Ferenc-stadionban azt a játékos-toborzót, amelyen a cigány származású tehetséges labdarúgók felfedezését szolgálja. Mezei István, a romaválogatott menedzser-igazgatójának felhívására idén – a 14-19 éves korosztályból – mintegy háromszáz fiatal érkezett a fővárosba, elsősorban a vidéki régiókból. A válogatásban Baróti Lajos, egykori szövetségi kapitány is segített, és vele együtt több szakember választotta ki azokat, akik tudásuk alapján a jövőben tagjai lehetnek a roma válogatott utánpótlás-csapatainak, és akik a júniusban, Szarajevóban egy ifjúsági tornán képviselik hazánkat. Eldőlt az is, hogy a felnőtt- együttes szeptemberben Indiába utazik, ahol nemzetközi tornán szerepel majd."Minden várakozásunkat felülmúlta ez a kétnapos válogatás – mondta Mezei István. – Rengeteg tehetséges játékost láttam, és biztos vagyok abban, hogy jó menedzseléssel, és persze némi segítséggel lesz olyan labdarúgó, aki akár az élvonalban is szerepelhet majd. Bár nem szívesen teszem, egyvalakit már most kiemelnék: Ihász Gábor még nincs tizenhét esztendős, de őstehetségnek tűnik. A beállós posztján és a középpályán is bevethető játékos, aki hamarosan az élvonalban is megállja a helyét. Én már több cigány származású játékosra is felhívtam az élvonalbeli edzők figyelmét, de meg sem nézik ezeket a tehetségeket, és a klubok is inkább külfödről igazolnak, minthogy az utánpótlásra figyelnének. Azért vannak ellenpéldák is, és a Ferencváros korosztályos csapataiban például ketten szerepelhetnek az általam figyelt labdarúgók közül.”Mezei Istvánnak – miközben egyeztet a nyáron, majd ősszel útnak induló együttesek programját illetően – van még egy fontos elfoglaltsága. Június 5-én ugyanis Szepesi Gusztáv emlékére villámtornát szervez az egykori középpályás szülőfalujában, Sajószentpéteren. Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet nyert, majd az 1966-os angliai világbajnokságon is pályára lépő Szepesi tiszteletére szóló rendezvényen három megye cigány válogatottja (Borsod-Abaúj Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves) kapott meghívást.
Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
10 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
23 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
34 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
45 perce

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
48 perce

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
1 órája

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
1 órája

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik