A szövetség licencet tervez

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2002.06.02. 21:50
Címkék
A Magyar Tornaszövetség és a Magyar Ritmikusgimnasztika-szövetség vezetői az év elejétől új sportágfejlesztési programba fogtak, amelynek egyik fő feladataként az edzői licencrendszer bevezetését tűzték ki. Úgy vélték, örvendetes, hogy megemelkedett a sportághoz kapcsolodó tanfolyamok száma, ami sokak számára kiváló megélhetést jelent, ám ezzel egyidejűleg "felhígult” a szakmai képzés, hiszen olyan emberek is foglalkoznak gyermekekkel, akiknek nincs megfelelő képzettségük. "Szakmai szempontból egyáltalán nem közömbös, hogy a sportág alapjait hozzáértők tanítják-e. Fontos, hogy biztosított legyen a minőségi munka, hiszen később visszaüthet, ha nem megfelelő az alapképzés. Nagy veszélyt jelenthet a helytelen gyakorlatokból, rossz edzésmódszerekből eredő testi deformitások, károsodások megjelenése, így a Magyar Tornaszövetség fő feladatának tekinti a licencrendszer kidolgozását és bevezetését” – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa, a ritmikusgimnasztika-szövetség szakmai alelnöke, aki hangsúlyozta: el kell érni, hogy valamilyen szakirányú végzettség nélkül senki se foglalkozzon gyerekekkel, és ezzel a 168/2001. (IX. 14.) kormányrendeletnek érvényt kell szerezni.A szakmai alelnök úgy véli, a megvalósításhoz széles körű felvilágosító tevékenység kell, amelyhez a megyei önkormányzatok és sporthivatalok segítsége is szükséges."A szövetség a sportággal kapcsolatos képzésről és továbbképzésről szóló minősítési igazolvány kiadását tervezi, a javasolt tevékenység megjelölésével, több lépcsőben, az alaptól egészen a mesterfokig. Ez az igazolvány segítséget nyújt az edzők minősítésének és továbbképzésének, valamint a tanfolyamokat tartó személyeknek a nyilvántartásához, és lehetővé teszi a tanfolyamok szakmai ellenőrzését – folytatta Gyerőné.És hogy mennyire komolyan veszi majd a szövetség a licenckérdést, azt alátámasztja, hogy 2003-tól a versenyeken csak igazolvánnyal rendelkező edzők tartózkodhatnak a melegítőterületen a versenyzők mellett.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája