Veterán csatárok mindkét oldalon

2002.06.02. 21:25
Címkék
A niigatai Horvátország–Mexikó mérkőzésnek mindkét csapat abban a hiszemben vág neki, hogy ha nyer, akkor alighanem ott lesz a legjobb tizenhat között a világbajnokságon. Az európai és a közép-amerikai együttes táborában egyaránt biztosra veszik, hogy a vb-újonc Ecuador ellen három ponttal gazdagodnak, és szinte ugyanilyen biztosnak tartják, hogy Olaszország ott lesz a nyolcaddöntőben. Így pedig csak egy hely kiadó, amit éppen a hétfői rivális kárára lehet és kell megkaparintani."Horvátország nem olyan nehéz ellenfél, mint azt sokan gondolják. Kontrára játszik, de mi már megtaláltuk ennek a futballnak az ellenszerét. Megpróbáljuk a horvátokra kényszeríteni a saját ritmusunkat, járatni szeretnénk a labdát, inkább ők fáradjanak el, mint mi” – árult el néhány kulisszatitkot Javier Aguirre, az "aztékok” szövetségi kapitánya. A remélt siker érdekében két, de talán három csatár is helyet kap majd a kezdőcsapatban. Ha a közép-amerikaiak az óvatosabb hadrendet választják, akkor a két öreg harcos, Luis Hernández (34 éves) és Cuauhtémoc Blanco (30) rohamoz, bátrabb nekibuzdulás esetén alighanem Francisco Palencia bővíti háromtagúvá a csatársort.A trénernek azonban nemcsak a horvát, hanem a mexikói támadásokra is fel kell készülnie. A mexikói lapok szinte egyöntetűen ötlettelennek bélyegzik a válogatott középpályássorát, és a bíráló hangok minden bizonnyal hangosabbak lesznek, ha a csapat nem tudja legyőzni a horvátokat…A kritikus mondatok megszaporodásáért sokat tehet a 35. születésnapja felé ballagó Davor Suker, a horvát gárda talán legjobb támadója. Az 1860 München futballistája négy éve a torna gólkirálya volt, és a kvalifikációt jelentő, Belgium elleni 1–0-s siker után jelezte: címe megvédésére tör. "Most sem gondolom másképp. Szeretnék minél többször eredményes lenni, remélem, nekem és a csapatnak is sikerül megismételni a négy évvel ezelőtti produkciót” – fogalmazott a vb-bronzérmes labdarúgó.Segítheti az európai legénységet, hogy Mirko Jozic szövetségi kapitány közelebbről is ismeri a mexikóiakat. A vb után leköszönő szakvezető korábban a chilei Colo Colónál is tevékenykedett – többek között egy Libertadores-kupa-győzelem mutatja munkája eredményességét –, és tapasztalhatta, mit játszanak a mexikóiak, illetve mit kell ellenük tenni a sikeres szereplésért. "Ôszintén bevallom, nem érdekel, hogy szép meccs lesz-e vagy sem. Csak az foglalkoztat, hogy bejussunk a legjobb tizenhat közé” – hárított el minden, a taktikára vonatkozó kérdést Jozic.
Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
5 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
10 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
13 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
20 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
23 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
36 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
44 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
54 perce
Ezek is érdekelhetik