Bora tanítványa ellen bukott

Vágólapra másolva!
2002.06.04. 13:26
Címkék
A labdarúgó vb "Ázsia-napjának” első felvonásán Costa Rica 2-0-ra verte Kínát, egyszersmind a tanítvány is legyőzte mesterét. A diadalmas edző, Alexandre Guimaraes 1990-ben Bora Milutinovics játékosa volt. A kínaiak jugoszláviai származású szövetségi kapitánya megpróbált gyorsan felülemelkedni az excsapatától elszenvedett vereségen: "Ez edzőként az ötödik világbajnokságom, s ha valaki, nos én igazán tudom, hogy a futballban bármi megtörténhet. Még több meccs vár ránk, úgyhogy várjuk ki a végét.”Alexandre Guimares azért hajlandó volt ennél részletesebben is értékelni a történteket: "Gondoltam, hogy nagyon kemény meccs vár ránk, tudtam, hogy erős és jól szervezett a kínai válogatott, csakhogy a játék során adódó lehetőségeinket ezúttal remekül kihasználtuk. Nagyon jól rajtoltunk, s az 1990-es példánk is megmutatta: mily fontos a lendületet adó start. Momentán nagyon boldog vagyok, ám ne feledjük, két, a mainál is nehezebb összecsapás vár ránk a törökök és a brazilok ellen.” A tanítvány mesteréről is tisztelettel szólt: "Ő az az edző, aki nagyon sokat adott nekem. Rengeteget tanultam tőle, és büszke vagyok arra, hogy egy vb-meccsen megadatott legyőznöm őt.” (nso)
Legfrissebb hírek

A kilencgólos Malestein vezetésével győzött a Sola ellen az FTC

Kézilabda
22 perce

Magabiztos francia siker a sílövők vegyes váltójában

Téli olimpia 2026
29 perce

Labdarúgó NB I: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

NB II: Vasas–Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
1 órája

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
1 órája

Serie A: a Parma a 95. percben szerzett győztes gólt a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik