Gellei: Gyors csatárok kellenek

Gellei Imre, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a megnyitó napján érkezett meg Szöulba, majd másnap továbbutazott Japánba, és azóta ott járja a stadionokat. Elsődleges célja, hogy a svédeket feltérképezze, hiszen ellenük az ősszel már Eb-selejtezőt játszik a magyar válogatott.– Csank János a svédek Anglia elleni meccse után azt mondta: "De jó, hogy Imre a kapitány, nem pedig én”.
– Mit mondhatnék erre? A svédek valóban kiválóan játszottak, és megerősítették azt, hogy hihetetlenül nehéz, de nem megoldhatatlan feladat lesz a legyőzésük.
– Mi tetszett a játékukban leginkább?
– Kiemelkedő a szervezettségük, a célszerűségük, az erejük, a határozottságuk. Feltűnt, hogy a labda elvesztése után Henrik Larsson, az egyetlen igazi csatár is gyakran visszazár, és hátulról indulva, lendületből kísérli meg az ellenfél védelmének feltörését.
– Az angolok alig jutottak helyzethez a svéd védők között. Milyen reményekkel vehetik fel a harcot a magyar csatárok?
– Valóban, a svédek szinte kifogástalanul védekeztek, és Patrik Anderssonnal kiegészülve még csak jobbak lesznek. A svédeken látszik, hogy zömük az angol bajnokságban edződik, fizikai adottságaikról mindent elárul, hogy a csapat átlagmagassága jóval száznyolcvan centi felett van. A levegőben urak, a földön pedig a legegyszerűbb megoldásokra törekszenek. A mentalitásukra az a jellemző, hogy van egy céljuk, kizárólag ennek megvalósításának rendelik alá a játékukat.
– Tehát elsősorban a csapatjáték az erényük. Egyénileg mégis kiket emelne ki?
– A már említett Henrik Larsson mellett az Arsenalból Fredrik Ljungberg vagy a roppant tehetséges Marcus Allbäck képes klasszis megoldásokra. Roppant egységesek, a csapatrészek között jó a kapcsolat, kontrákkal sem verhetőek, tisztelik az ellenfelet, a játékvezetővel meg egyáltalán nem foglalkoznak.
– Jobb, ha az őszi selejtezőn ki sem állunk ellenük?
– Kiállunk, és reményem szerint nem is kapunk ki, ám eddig az erényeikre volt kíváncsi. Ha a hibáikról is beszélnem kell, akkor elsősorban a gyenge improvizációs készséget említem, és úgy vélem, sokat mozgó, gyors csatárokkal meg lehet ingatni a védőfalukat.
– Mivel lehet majd meglepni őket?
– Az angolok svéd kapitánya, Sven-Göran Eriksson igazán jól ismeri őket, mégsem tudott semmi különöset kitalálni ellenük. Ha nekem ez már most sikerült volna, akkor sem kürtölném világgá.
– Szakítsunk is a svédekkel: mi a véleménye az eddig látottakról?
– Azt vettem észre, hogy mindegyik esélyes tanult a franciák esetéből, keveset kockáztatnak, és ezért több a döntetlen, illetve döntetlen közeli eredmény.
– Melyik válogatott lepte meg a legjobban?
– Természetesen elsősorban Szenegál. Érdekes, hogy a statisztikák szerint mindenben magasan a franciák voltak a jobbak. Mégis kikaptak, vagyis a játék szeszélyessége, a sztárok egy-egy felvillanása mindennél fontosabb lehet.
– Maradjunk a meglepetéseknél: csalódott is valamelyik csapatban?
– Igen, a szaúdi válogatottban, bár felfoghatjuk úgy is, hogy a németek erejét jelzi az a nyolc gól. Ez a nyolcas biztosan megpecsételte a szaúdiak sorsát, a németeknek pedig egész biztosan akkora lökést ad, hogy simán továbbjutnak.
– További jóslásokra is vállalkozna?
– Részben. Az már kiderült, hogy csak a morálisan erős csapatok számíthatnak jelentős sikerre. Az eddig látottak alapján az esélyesek közé sorolom az argentin, a brazil, a német, a spanyol és az olasz csapatot, a franciák számára pedig sorsdöntő lesz a második, Uruguay elleni mérkőzésük. Ám az igazán komoly ellemzéshez nagyon sok kell még, és nem szeretném, ha később rámolvasná a melléfogásaimat…