Az 1800. gól

2002.06.05. 21:04
Címkék
Statisztikai szempontból emlékezetes napot zártunk szerdán, és ez az Egyesült ÁllamokPortugália mérkőzésnek köszönhető. Először is megszületett a világbajnoki döntők 1800. gólja  innen a mai számunk , amelynek Portugáliában nem örülnek túlságosan, hiszen Beto találata csak a szépítéshez volt elegendő.
Aztán érdemes rögzíteni azt a tényt is, hogy az idei vb-döntő tizenhatodik mérkőzésével befejeződött első fordulóban egyetlenegy gól nélküli döntetlent sem jegyzőkönyveztek. Ilyesmire az utóbbi negyven évben mindössze egyszer volt példa, 1994-ben, de összesen is csak további négy alkalommal (1930, 1950, 1954, 1958 – nem számítva természetesen az 1934-es és az 1938-as viadalt, amelyeken nem rendeztek csoportmérkőzéseket).Nincs még vége! Először fordul elő, hogy a CONCACAF-zóna csapatai még hibátlanul teljesítik a vb-döntő első fordulóját – ilyenre még akkor sem volt példa, amikor csupán egy válogatott képviselte a közép- és észak-amerikai, valamint a karibi térséget. Ami az amerikaiakat illeti, ők a számukra bronzéremmel záruló első vb-döntőben (Belgium, 3:0) nyerték meg legutóbb a nyitó csatájukat, azóta szerdáig ötből négyszer veszítettek – és 4 góljukra 18-at kaptak…A jubiláns gólszerzők. 100. gól: Schiavio (olasz, 1934); 200: H. Andersson (svéd, 1938). 300: Chico (brazil, 1950). 400: Morlock (NSZK-beli, 1954). 500: Collins (skót, 1958). 600: Jerkovics (jugoszláv, 1962). 700: Pak Szung Csin (KNDK-beli, 1966). 800: Gerd Müller (NSZK-beli, 1970). 900: Yazalde (argentin, 1974). 1000: Rensenbrink (holland, 1978). 1100: Baltacsa (szovjet, 1982). 1200: Papin (francia, 1986). 1300: Lineker (angol, 1986). 1400: Ekström (svéd, 1990). 1500: Caniggia (argentin, 1994). 1600: Issa (dél-afrikai – öngól, 1998). 1700: Komljenovics (jugoszláv, 1998). 1800: Beto (portugál, 2002)
Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
11 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
26 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik