Tristán helyén Morientes?

2002.06.05. 21:54
Címkék
Az első körben a szlovénokat magabiztosan legyőző (3–1) spanyolok nem ülnek a babérjaikon, hanem gőzerővel készülnek a Paraguay ellen pénteken esedékes mérkőzésükre. José Antonio Camacho szövetségi kapitány a szerdai edzésen a kisebb sérüléssel bajlódó Diego Tristán helyett Fernando Morientest játszatta az egyik csatárposzton, és a spanyol lapok ebből azt a következtetést vonták le, hogy a gárda a Real Madrid párosával, azaz a Raúl, Morientes duóval fogja majd ostromolni az Iker Casillasnak két gólt is beígérő José Luis Chilavert kapuját.Tették mindezt annak ellenére, hogy Tristán teljes értékű edzésmunkát végzett és a jelek szerint a kapitány rendelkezésére állhat – még ha a tréning legvégén jeges pakolást is kapott a fájó jobb bokájára. Juan José Ramos, a csapat egyik orvosa szakvéleményében megerősítette, hogy csak elővigyázatosságból jegelték Tristán lábát, a csatár igazából kész a játékra. Csakúgy, mint az első összecsapáson pazarul játszó Francisco De Pedro, aki éppen az edzésen kapott egy csomagot a jobb lábára, és csak kisebb ápolás után folytathatta a játékot. Az átmozgatáson egyébként a széleken való elfutásokra, az állított labdás helyzetekre, valamint a magas centerezésekre fektették a hangsúlyt az ibériaiak, de a védőknek egy külön feladatsort is végre kellett hajtaniuk: azt a helyzetet szimulálták, amikor a szélvészgyors Roque Santa Cruz viszi rá lendületből a labdát a hátvédsorra.
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria

Foci vb 2026
23 perce

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
34 perce

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
35 perce

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
56 perce

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
1 órája

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

CR7 egyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben betalálva ejtette ki Horvátországot!

Foci vb 2026
1 órája

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik