A saját játékukra vágynak

2002.06.08. 21:33
Címkék
Gondolták volna, hogy két kör után a "halálcsoport élén Svédország áll majd? Valljuk meg, ha a világbajnokság kezdete előtt a fogadóirodák lehetőséget adnak ilyen tippre, nagy összeget kevesen kockáztattunk volna. Erre tessék&
Persze, ez még semmit sem jelent, a svédek ugyanis csak akkor lennének boldogok, ha a harmadik, a záró forduló után is vezetnék a tabellát – bár egy esetleges második hely miatt sem bánkódnának, elvégre az is továbbjutást érne.A pénteki játéknapot követően egyébként nem mindenki volt felhőtlenül boldog, mert bár Nigéria legyőzése miatt egy svéd sem boszszankodott, az angolok győzelmének már nem örültek annyira. "Hogy Argentína kikapott, a mi szempontunkból nem túl szerencsés – értékelt Johan Mjällby, a Celtic futballistája. –Ráadásul egy vitatható tizenegyessel kaptak ki, Michael Owen esése büntetőt ért, én Nigéria ellen hasonló szituációban sárga lapot kaptam. No, mindegy, ilyen a futball. A mi feladatunk, hogy utolsó csoportmeccsünkön is saját futballunkat próbáljuk meg játszani, és ne tiszteljük az argentinokat.”Ha a sárga-kék válogatottból valaki, akkor Fredrik Ljungberg ismeri az angolokat, hiszen a középpályás a Premier League bajnokcsapatában, az Arsenalban futballozik. Ennek ellenére a rangadó eredményén ő is meglepődött: "Ôszintén szólva, nem ezt a végeredményt vártam –így Freddie. –Anglia sokkal jobban teljesített, mint ellenünk, annak ellenére, hogy a vezetés megszerzése után tíz emberrel bekkelt. Az angolok feltétlenül dicséretet érdemelnek a védekezésükért.” Nem csoda, hogy Ljungberg a hátsó alakzatot éltette, elvégre a kapus David Seaman, a középhátvéd Sol Campbell és a balbekk, Ashley Cole is csapattársa az Arsenalban. A svéd egy telefonos gratulációt még akkor is megereszthetett, ha az eredmény nem kedvezett a saját csapatának…Panaszra nem lehet okuk az északiaknak, hiszen sorsuk a saját kezükben van. Az ügy ennyire nem egyszerű, hiszen a szerdai ellenfél a torna egyik favoritja, Argentína lesz. Jó hír viszont, hogy nagy valószínűséggel Patrik Andersson pályára léphet a sorsdöntő összecsapáson. A vb rajtja előtti utolsó edzésen combsérülést szenvedő csapatkapitány állapotáról Anders Valentin csapatorvos elmondta: a Barcelona védőjét vasárnap még tesztelik, és ha mindent rendben találnak, újra teljes edzésmunkát végezhet.
Legfrissebb hírek

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
5 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
7 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
24 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
30 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
31 perce

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
1 órája

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik