Abel Xavier még pihen

2002.06.08. 22:11
Címkék
A portugál válogatott új formációk begyakorlásával folytatta a felkészülést a hétfői, Lengyelország elleni találkozójára. António Oliveira szövetségi kapitány eddigi elképzelései szerint Petit mellett Paulo Bentót is irányítói feladatokkal küldené pályára, de ebben az esetben le kellene mondania a Joao Pinto, Figo, Rui Costa, Sérgio Conceicao középpályássor egyik tagjáról.Bár az amerikaiak ellen egyikük sem nyújtott elfogadható teljesítményt, a szakvezető nem szívesen bontaná meg a kvartettet. Éppen ezért Oliveira most azon gondolkodik, hogy inkább a védelmet bolygatja meg, mégpedig úgy, hogy a válogatott eddigi egyetlen gólszerzőjét, Betót, illetve Rui Jorgét a kispadra ülteti, és helyettük az emberfogáshoz sokkal jobban értő Jorge Andradét állítja csatasorba. A portugál lapok máris arról cikkeznek, hogy a Porto védője lenne a legalkalmasabb a kelet-európaiak legveszedelmesebb csatárának, Olisadebének az őrzésére, míg Jorge Costa lehetne Kryszalowicz "testőre”, Fernando Couto pedig söprögethetne.A fenti névsorból kitűnik, hogy Abel Xavier ismét kimarad. Tegyük hozzá: a Liverpool bekkje elsősorban azért nem kaphat lehetőséget, mert a kevéssel a torna előtt összeszedett húzódása nem javult a várt ütemben. A nem mindennapi fizimiskában virító játékos –a szintén felépülőben lévő Paulo Sousával egyetemben – ugyan fokozatosan egyre többet edzett a héten, de nem túl valószínű, hogy a kispadnál előrébb jut a csondzsui összecsapáson. "Még korai lenne megmondani, hogy Xavier és Sousa játszhat-e, mert bár mindketten nagyon szépen javulnak, az ilyen esetekben sajnos fennáll a veszélye annak, hogy rásérülnek a gyógyuló testrészükre” – mondta Henrique Jones csapatorvos.
Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
3 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
20 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
27 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
28 perce

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
58 perce

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
1 órája

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
1 órája

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik