Nagy Tamás az ETO-hoz igazolt

H. B.H. B.
2002.06.08. 20:38
Címkék
Lapunkban már foglalkoztunk azzal, hogy a bajnokság kilencedik helyén végző Matáv Sopron edzője, Bognár György a jövőben nem tart igényt Nagy Tamás játékára. A huszonhat éves, háromszoros válogatott csatár nem esett kétségbe, mivel több első- és másodosztályú csapat is megkereste. A számára felkínált lehetőségek közül némi mérlegelés után úgy döntött, hogy a győriek ajánlatát fogadja el, és három évre szóló szerződést írt alá az ETO-hoz. A csatár tehát a megyében marad, a jövőben a megyeszékhely patinás múltú, három bajnoki címmel büszkélkedő gárdájának zöld-fehér mezét ölti magára. A győriekhez magát már korábban elkötelező Herczeg Miklós után tehát egy újabb válogatott csatárral vághat neki a bajnoki évnek a Győri ETO."Mindkét labdarúgó neve szerepel azon a listán, melyen az általam átigazolásra kiszemelt játékosok névsorát tartalmazza – mondta érdeklődésünkre a csapat vezetőedzője, Tamási Zsolt. – Vezetőink a többi kiszemelttel is folytatják a tárgyalásokat, de amíg döntés nincs, addig nevüket nem árulom el, mint ahogy arról sem szeretnék még beszélni, hogy kik azok, akikre nem tartunk igényt. Az új keret névsorát június huszadikán hirdetjük ki.”Az ETO-hoz érkeznek horvát légiósok is, és ezek a labdarúgók már egy afféle szerződéstervezetet is kaptak. A kiszemeltek között van két horvát utánpótlás-válogatott, és van olyan játékos is, aki a közelmúltban Dél-Koreában, valamint Japánban légióskodott. Neveket azonban Győrött nem mondanak.
Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
10 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
32 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
34 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
56 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája