Jön Christanval?

2002.06.09. 22:15
Címkék
Azért sok mindent elárul egy címvédő együttes "állapotjáról” az a hír, mely szerint a franciák nagyban reménykednek, hogy a dánok elleni sorsdöntő partin ugyanúgy harminc fok fölött lesz a hőmérséklet Incshonban, mint eddig. Jellemző, hogy a világbajnok már mindenbe belekapaszkodik, csak hogy fenntartsa az optimizmus látszatát. Amúgy jogos a bizakodás – legalábbis a Celsiusokat illetően –, elvégre a dánok a szenegáliakkal vívott összecsapást követően bevallották, teljesen kikészültek a számukra meglehetősen szokatlan hőségben: fejenként négy (!) liter folyadékot veszítettek a kilencven perc során (lefordítva franciára: ha már a játék nem megy, legalább abban kell hinni, hogy az ellenfél nem lesz, nem lehet százszázalékos).A "kékek” az utolsó 48 órára elvonultak a világ szeme elől, a szállóból és az edzőpályáról kitiltották a média képviselőit – mellesleg ezen sem lehet csodálkozni, elvégre a napokban már olyan híreket szellőztettek meg a sajtómunkások, hogy Roger Lemerre kapitány kezéből kicsúszott a csapat, az idősebb játékosok semmibe veszik a szakvezetőt. Annyi hatalma mindazonáltal "maradt” Lemerre-nek, hogy kiszivárogtassa: a lágyéksérülést szenvedett Frank Leboeuf helyett Philippe Christanval kerül a védelem közepébe Marc Desailly mellé. "Az összes posztra két játékosunk van, azaz Philippe pontosan tudta, hogy adott esetben mi vár rá” – közölte a tréner.Az Eb-ről két éve lemaradt Christanvallal eközben madarat lehet fogatni: "Kisgyerekkorom óta arról álmodom, hogy pályára léphessek a világbajnokságon, és a torna kezdete óta úgy edzek, hogy egyszer beszállok. Persze tudom, más a világbajnokság, mint egy klubmérkőzés, itt minden gyorsabb. Kétszáz százalékot kell nyújtanom a dánok ellen, de olyan hosszú ideje várok erre az alkalomra, hogy biztos nem fogok spórolni az erőmmel.”Végül: Zidane-ügyben egyelőre nincs új fejlemény, az irányító edzett, de láthatóan óvatosan, némi futás, rövid passzok, kockázatvállalás nulla. A dánok ellen azért ennél többre lesz szükség…
Legfrissebb hírek

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlottunk

Foci vb 2026
20 perce

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
1 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
1 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
2 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik