Nyári bajnokság a homokon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.09. 20:22
Címkék
Ami eddig hétszer bevált, az nyolcadik alkalommal sem hiányozhat: az elmúlt években több ezer futballista hempergett a strandlabdarúgó-bajnokság mérkőzésein a homokban, és erre természetesen az idén is lesz lehetőségük.
A szervezők mintegy kétszázötven csapat részvételével számolnak, a négy plusz egyfős együttesek összesen hat selejtezőtornán dönthetik majd el, hogy ki jut a nyár végi döntőbe. Mivel a rendezők kampánynyitásként az újságírók számára is szerveztek egy minitornát, tapasztalatból mondjuk: lehetőleg ne öttagú csapatok rajtoljanak a bajnokságban, hiszen a homok miatt a játékosok kevésbé profi része bizony egy-két perc után a sörsátor felé veszi az irányt. Merthogy ez sem elhanyagolható: a szervezők jóvoltából nem kell a közértig szaladni egy kis hűsítőért. Garantált lesz a jó hangulat, a sok nagyszerű megmozdulás, no meg az alapos fürdés a homokban.
Legfrissebb hírek

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
8 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
16 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
31 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik