Julia Noszova meglepte önmagát és az egész világot

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2002.06.10. 19:59
Címkék
A Znamenszkij-emlékversenyen az orosz atléták rendkívül jó eredményeket értek el. Női 400 méteres gátfutásban például Julia Noszova kezdett roppant erős tempóban, s már fél távnál "behozta” ellenfelei pályaelőnyét. Simán, gyönyörű stílusban vette a gátakat egymás után, s eredményével elnémította az addig tomboló közönséget. Az ugyanis 53.10 volt. Minden idők tizedik legjobb eredménye, amelynél az elmúlt három évben mindössze hárman – Daimí Pernía, Neza Biduan és Irina Privalova – voltak képesek jobb teljesítményre! De nemcsak a tulai közönség döbbent meg a produkció láttán, hanem maga az érintett is. Noszova még órákkal a futása után is csak csóválta a fejét, és nem értette, mi is történt pontosan. "Kisebb sérüléssel bajlódom, éppen ezért nem akartam kockáztatni. Arra törekedtem, hogy lazán, könnyedén fussak. Úgy éreztem, hogy visszafogom magam, és csak arra figyelek, hogy ne történjen semmi baj. Hihetetlen, hogy így is óriási egyéni csúcsot futottam!” – mondta Noszova, aki egészen pontosan 74 századdal javította meg korábbi legjobbját. A női magasugrók vetélkedésén is remekül szórakozott a publikum, amely a legjobb két versenyző utolsó kísérleteinél már a szivacsot körbeállva tombolt. Volt is miért, hiszen Jelena Szleszarenko, és Julia Kupcova is túljutott a 197 centiméteres magasságon, hogy utána a fedett pályás Európa-bajnok még egy lapáttal rátegyen erre. Úgy tűnik, a néhány nappal korábbi, még Görögországban elért szerényebb eredménye valóban csak a kemény edzések számlájára írható, és a télihez hasonló diadalmenetre számíthatunk tőle. A női súlylökők ritkán kerülnek az érdeklődés középpontjába, ám ezúttal Irina Korzsanyenko eredményét látva sokan felkapták a fejüket. Az orosz kiválóság ugyanis 20.50 métert ért el, mi több, a dobogósok is 19 méter fölé jutottak. Az utóbbi időben már ezek az eredmények is ritkaságszámba mennek. Nem úgy a hármasugrónők kitűnő szökkenései. Most éppen Olena Hovorova bemutatkozása sikeredett kiválóra. A sydneyi olimpia bronzérmese 14.54 métert ugrott, aminél Huang Hsziu-jan idén hat centivel jobbat is elért már, ám a kínai külföldön még nem bizonyította klasszisát. Irina Misztjukevics két percen belüli idővel ért célba 800 méteren, pedig az utolsó 200-at teljesen egyedül kellett megtennie. Az iramért felelős Szvetlana Cserkaszova ugyanis 600-nál kiszállt. Misztjukevics ennek ellenére 1:58.90-et futott. A müncheni Eb-n ezzel a döntő szinte biztosnak látszik, ott pedig kiderül, a harmadik futásra menynyi marad még az oroszban Stephanie Graf vagy Jolanda Ceplak ellen. Gyanítjuk, nem túl sok.
Legfrissebb hírek

„Harry Kane még mindig a király” – Keir Radnedge szerint Anglia messze van egy döntős formától, de jó úton jár

Foci vb 2026
1 perce

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2 perce

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
12 perce

Kipattanó utáni lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
21 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
52 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
52 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
55 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik