A fontos orvosi háttér

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2002.06.11. 22:12
Címkék
"Sokoldalú, alapos orvosi háttér nélkül elképzelhetetlen a sikeres olimpiai felkészülés és szereplés  hangsúlyozta Aján Tamás MOB-főtitkár kedden a Szent Imre Kórházban.
A rekonstrukcióra váró Tétényi úti intézmény falai között az olimpikonok leghatékonyabb sportegészségügyi felkészítése érdekében nagy jelentőségű együttműködési szerződést írt alá Aján Tamás, Kamuti Jenő, a MOB orvosi bizottságának vezetője, valamint Berkes István, az OSEI főigazgató főorvosa és László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgató főorvosa. Az eseményen jelen volt Mesterházi Attila, a GYISM politikai államtitkára és Bakonyi Tibor, az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának vezetője is. Az együttműködés értelmében a Szent Imre Kórház magára vállalta mindazokat a szakszolgáltatásokat, amelyeket a Sportkórházban jelenleg nem tudnak ellátni. Mesterházi Attila bízik benne, hogy az együttműködés a minisztérium három legfontosabb célkitűzését is támogatja, így a versenysport mellett a gyermek- és ifjúsági sportban, valamint a szabadidősportban résztvevők is segítséghez jutnak. Bakonyi Tibor nagyra értékelte a magyar sportorvoslást és elmondta, hogy a jövőben a Sportkórház rekonstrukciójával, valamint a doppingellenőrzési laboratórium fejlesztésével a feltételek tovább javulnak.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik