Albérletbe megy a bajnokcsapat

S. G.S. G.
2002.06.11. 21:13
Címkék
Miközben ámulunk és bámulunk a világbajnokság színvonalát, iramát és szebbnél szebb megoldásait látva, addig szép csendben itthon is "futballoznak. Egyelőre nem a pályán, sokkal inkább a kulisszák mögött zajlanak az események, hogy ki, hová és mennyiért igazol. Célok és tervek hangzanak el, új és régi edzők bólogatnak, hogy majd most aztán úgy, de úgy felkészülünk&
Vannak nem is kevesen, akik csak a hazai pontvadászatra összpontosítanak, de Zalaegerszegen például ennél természetesen sokkal többről van szó. Arról, hogy a csapat története első bajnoki aranyérmének köszönhetően végre kiléphet az európai kupaporondra. A bajnok e.on-ZTE június 20-án kezdi meg a felkészülést, és a csapat tagjai, valamint a vezetők már másnap, azaz 21-én megtudják, kivel hozza őket össze a sors a Bajnokok Ligája előselejtezőjében.Szóval most még nem pattog a labda a felújítás alatt álló zalaegerszegi stadionban, de az már egészen biztosan eldőlt, hogy a bajnokegyüttes nem is itt fogadja BL-előselejtezőbeli riválisát. Kedd délután tudniillik megegyezés született, hogy a ZTE az FTC Üllői úti stadionjában vívja bemutatkozó nemzetközi kupatalálkozóját. Amennyiben az első erőpróbán túljutnak a kék-fehérek, várhatóan a selejtezőkör meccsét is Pesten rendezik meg, ám ha sikerülne a nagy bravúr, vagyis a főtáblára kerülés, akkor a folytatásban (ha a stadionépítők és építtetők is úgy akarják) már tényleg otthon fogadhatná riválisait a magyar bajnok.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
10 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
36 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
51 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája