Pihennek a hispánok

2002.06.11. 21:33
Címkék
"Hiszek a futball tisztességében” – jegyezte meg a Dél-Afrika–Spanyolország mérkőzés előtt Fernando Hierro. Ha hinni lehet a védő szavainak, akkor a hispánok győzelemre játszanak az utolsó csoportmeccsükön is, és nem akarják feltétlenül továbbvinni magukkal az afrikai együttest. Okuk pedig lenne rá… Négy éve ugyanis Nigéria, éppen a mostani egyik érintett, Paraguay segítségével megtréfálta őket, ám most erről senki sem akar hallani. Ez pedig egyet jelenthet: a dél-afrikaiaknak mindennemű külső segítség nélkül kell megszerezniük a biztos továbbjutást jelentő egy pontot, illetve ha nem járnak sikerrel, akkor abban kell bízniuk, hogy a már kiesett szlovénok a vártnál sokkal jobban helytállnak majd Paraguay ellen."Nem akarunk válogatni az eredmények között, csak azért, hogy kitaláljuk, kivel akarunk játszani a következő körben – folytatta Hierro. – Az egyenes kieséses rendszerben bármi megtörténhet, nem érdemes számolgatni. Nekünk most az a célunk, hogy megnyerjük a csoportot, a többi nem érdekel bennünket.”
Camacho kétfelé osztotta csapatát, de pontosan nem tudni, melyik „fél” kezd szerdán
Camacho kétfelé osztotta csapatát, de pontosan nem tudni, melyik „fél” kezd szerdán
Camacho kétfelé osztotta csapatát, de pontosan nem tudni, melyik „fél” kezd szerdán
Camacho kétfelé osztotta csapatát, de pontosan nem tudni, melyik „fél” kezd szerdán
Camacho kétfelé osztotta csapatát, de pontosan nem tudni, melyik „fél” kezd szerdán
Camacho kétfelé osztotta csapatát, de pontosan nem tudni, melyik „fél” kezd szerdán
A spanyolokat az egy pont is hozzásegíti céljaik eléréséhez, ezért, valamint erőkímélés céljából José Antonio Camacho szövetségi kapitány úgy döntött, hogy több kulcsemberét is pihenteti a szerdai találkozón. A szakvezető neveket ugyan nem említett, de könnyen elképzelhető, hogy a hátát fájlaló Hierro, a kisebb húzódással bajlódó De Pedro és a Canizares szállodai balesete miatt első számú kapussá előlépő Casillas a pihenők között lesz. És hogy kik lehetnek az új emberek? A kapuban Ricardo, a védelemben Romero és Curro Torres, míg a középpályán Xavi, valamint az esztendeje még kihagyhatatlannak tűnő Mendieta lehet ott a kezdők között. Az utóbbi így nyilatkozott: "Azok közé tartozom, akik megkapják az esélyt Camachótól”.
A csatársor is egy új összetételben nyithat. A legerősebb felállásban, Raúllal és Morientesszel. Utóbbinak egyébként ismét ajándékozási kötelezettségei lehetnek, lévén a felesége után – a paraguayiak elleni dupláját neki ajánlotta – most a 47. születésnapját június 8-án ünneplő Camacho vár tőle valamilyen meglepetést.

A dél-afrikaiak viszont ennek elmaradásáról szeretnének gondoskodni. A Bafana Bafana eddig minden várakozást felülmúlóan szerepel a világbajnokságon, és ha Tedzsonban pontot tudna csenni az eddig hibátlan spanyoloktól, akkor fennállása során először bejutna a vb nyolcaddöntőjébe. "Nincs rajtunk semmiféle teher, előzetesen nem számítottunk arra, hogy továbbjutunk. Nyugodtan futballozhatunk, élvezhetjük a játékot” – vélekedett Jomo Sono szövetségi kapitány, aki minden bizonnyal a szlovénok ellen látott tizenegyet küldi pályára. Egyedül Pierre Issa villámgyors felépülése jelenthetne változást, ám kedden erre még egy százalék esélyt sem adtak az orvosok.
Legfrissebb hírek

Egy fogadónak 400 ezer forintot ért Argentína Zöld-foki-szigetek elleni 1–1-es meccse

Foci vb 2026
2 perce

17 ezer rendőr, példátlan biztonsági előkészületek a mexikói–angol vb-nyolcaddöntő előtt

Foci vb 2026
28 perce

Molnár Martin második lett a brit Formula–3 második futamán a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
38 perce

Ibrahimovic: Én négy piros lapot kaptam volna Paraguay ellen!

Foci vb 2026
49 perce

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
1 órája

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
1 órája

„Haaland Gabriel és Marquinhos személyében emberére talál” – véli a volt fradista

Foci vb 2026
1 órája

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik