Az amerikaiak az esélyesek

Vágólapra másolva!
2002.06.13. 21:49
Címkék
Furcsa, ugyanakkor a világbajnokságon látottak alapján teljességgel megalapozott érzésekkel vághat neki a Lengyelország elleni mérkőzésnek az amerikai válogatott. Néhány hónappal ezelőtt talán eretnekség lett volna kijelenteni, hogy ennek a meccsnek az Egyesült Államok az esélyese, ma már ez a realitás. Bruce Arena Portugália-verő együttese eddig veretlen, és ha pénteken legalább döntetlent játszik a már kiesett, eddig pont és rúgott gól nélkül álló lengyelekkel, akkor a Portugália–Dél-Korea találkozó végeredményétől függetlenül bejut a nyolcaddöntőbe. Mi több, pontosztozkodás esetén biztosan csoportmásodik, azaz elkerüli Olaszországot, és a számára jól ismert Mexikóval vívhat meg a negyeddöntőért."Előzetesen nagyon kevés csapat tisztelt bennünket – nyilatkozta DaMarcus Beasley, az amerikai csapat középpályása. – Pedig kijutottunk a világbajnokságra, tizenharmadikok vagyunk a világranglistán, ezekről a tényekről azonban senki sem akart tudomást venni. Most pedig mindenki rajtunk álmélkodik.”Joggal!Az amerikaiak legyőzték a titkos favorit portugálokat, hatvanezer őrjöngő szurkoló előtt – némi bírói hátráltatással – ikszeltek a rendezővel, és most már csak a papíron legkönynyebb riválison, Lengyelországon kell túljutniuk. Ha nem kapnak ki, akkor 1930-at követően először élik túl vereség nélkül az első kört egy világbajnokságon! "Azt gondolom, jobb, ha nem ringatjuk magunkat abban a hitben, hogy a döntetlen is elég nekünk, hanem megnyerjük a találkozót. Veszélyes az egy pontért küzdeni, akkor bármi becsúszhat. Egy hiba, és minden elvész” – figyelmeztetett mindenkit Eddie Pope, a gárda védője.Könnyíti a tengerentúliak helyzetét, hogy a lengyeleket már csak a büszkeségük hajtja. Jerzy Engel csapatának nem jött össze ez a világbajnokság, igaz, most senki sem foglalkozik a két kudarccal, csak a tedzsoni mérkőzés számít. "Nem Dél-Koreáért vagy az Egyesült Államokért játszunk, hanem magunkért, a saját hazánkért. Mi lengyelek vagyunk, így Lengyelországért hajtunk. Ha kikapunk, akkor csorbul a nemzeti büszkeségünk, azt pedig nem szeretnénk. Remélem, emelt fővel hagyhatjuk el Ázsiát” – nyilatkozta a találkozó előtt Engel kapitány. A búcsúzó gárdának az utolsó meccsét az eltiltott Swierczewski nélkül kell megvívnia, míg Kaluzny, Michal Zewlakow és Jacek Bak játéka sérülés miatt kérdéses, az orvosok szerint mindkettőjük esetében ötven százalék esély van a gyors gyógyulásra.
Legfrissebb hírek

MOB: január 24-én lesz a közgyűlés

Egyéb egyéni
10 perce

Stollár Fanny: Túlteljesítettem az idei célokat

Tenisz
20 perce

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
35 perce

Ahmed Adel sokat dolgozott azért, hogy itt legyen

Képes Sport
57 perce

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Alex: Mindegy, hol vagyok, csak a pályán legyek!

Magyar válogatott
1 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz a hazai pályán játszó Musetti ellen

Tenisz
1 órája

Új többségi részvényese van az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik