Ladányi: vissza Újvárosba

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2002.06.14. 22:07
Címkék
Szenzációs bejelentést tett szombaton az Alba Volán vezetősége: a fehérváriak két évre leigazolták az ősi rivális Dunaferr és a válogatott balszélsőjét, Ladányi Balázst. A hír nagy port vert fel a honi hokiberkekben, ám ahogy lenni szokott, az idő múlásával lassan elült a csatazaj. Egészen szerda délutánig, amikor is kiderült, egy szponzori szerződés 2003 nyaráig a piros-fehérekhez köti minden újvárosiak Godóját."Szerda délelőtt bevittem egy láda sört a Dunaferr-öltőzőbe, hogy annak rendje és módja szerint elbúcsúzzam a csapattól – kezdte az ügy főszereplője, Ladányi. – A srácokkal elköszöntünk egymástól, ám délután kaptam egy telefont az újvárosi vezetőktől, ha még nem írtam alá, ne is tegyem, mert eltilthatnak.”Mint utóbb kiderült, a csatár még 1998 nyarán kamatmentes kölcsönhöz jutott a Dunaferr Baráti Kör segítségével lakásvásárlásához, ám cserébe aláírt egy szerződést, amely szerint öt évig nem igazol el az Acélbikáktól."Emlékeztem, persze hogy emlékeztem erre a papírra, csak arra nem, mikor történt az eset – folytatta Ladányi. – Azonnal beszéltem a fehérváriakkal, akik nagyon korrektek voltak, semmissé tettük a megállapodást, így minden különösebb retorzió nélkül visszatérhettem Újvárosba.”"Balázs figyelmetlen volt, mi úgy tudtuk, nincs semmiféle kötelezettsége a Dunaferr-rel szemben – mondta idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója. – Miután kiderült, jogosak az újvárosi panaszok, semmissé tettük a szerződést. Elsősorban a játékos és a magyar hoki érdekeit néztük, hiszen senki sem szerette volna, hogy kettős aláírás miatt egy évre eltiltsák. Jövőre persze még lehet a játékosunk.”Az ügy – mely a csatár szempontjából szerencsés véget ért – egyedüli kárvallottja tehát tulajdonképpen csak a fehérvári egylet, mely a következő szezonban nem titkoltan az aranyért indul harcba az Interligában."Mivel a szlovák Ratislav Ondrijcek személyében éppen a napokban igazoltuk a negyedik légiósunkat, jelenleg nem tudunk új külföldit hozni – folytatta Ocskay. – Augusztusban viszont változhat a helyzet, hiszen jó esély van rá, hogy a szlovákiai Sille Tamás megkapja a magyar állampolgárságot.”
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
4 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
4 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
4 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
4 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája