Az írek megint hősként buktak el

Vágólapra másolva!
2002.06.17. 22:10
Címkék
Ha mást nem is, de a közönség rokonszenvét feltétlenül kivívta az ír válogatott vasárnap Szuvonban. A zöldek a rájuk jellemző fantasztikus küzdeni tudással, Harte kihagyott büntetőjét követően, 0–1-ről talpra álltak a spanyolok ellen, kiharcolták a hosszabbítást, majd elbuktak a tizenegyespárbajban. A kiesés egyúttal azt jelentette, hogy a jövőben Steve Stauntont – ő az egyetlen ír játékos, aki az ország valamennyi vb-meccsén pályára lépett! – és Niall Quinnt nem láthatjuk a nemzeti csapatban, miután mindketten jelezték: a jövőben már csak a klubjukban kívánnak szerepelni."Azt hiszem, ez a megfelelő pillanat a visszavonulásra. Fiatal csapatunkra még nagyon szép jövő vár!” – jelentette ki a Sunderland csatára. A Quinn által említett generációból Damien Duff nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt a találkozón. "Tényleg nagyon élveztem a meccset, csodálatos érzés ennyi világklasszis ellen futballozni. Azt hiszem, sikerült felbosszantanunk őket, és nehezen hiszem el, hogy kiestünk. Nem is tudtam, hogy a hosszabbításban a spanyolok egy sérülés miatt kevesebben voltak a pályán. Nekem akkor az tűnt fel, hogy mindenhol mi bukkanunk fel” – értékelte a látottakat a csatár.Írország eközben a hőseit siratja. A mérkőzés alatt Dublin utcái gyakorlatilag elnéptelenedtek, a helyi közlekedési vállalat több buszjáratot is felfüggesztett, miközben a vendéglátó intézmények forgalma rekordokat döntögetett. A lefújás után már nem. Akkor a drukkerek megtapsolták kedvenceiket, tudomásul vették, hogy szokás szerint hősként esett el a csapat, majd békésen hazamentek. És persze máris bizakodnak a jó folytatásban, amelyre garancia lehet Mick McCarthy személye. A kapitány ugyanis elfogadta a szövetség ajánlatát, és a 2004-es Eb-ig a válogatott élén marad. A jó vb-szereplésen túl a Roy Keane-féle botrány "kezelésekor” kapott széles körű (szövetségi, szurkolói, játékosi) támogatás győzte meg arról, hogy van értelme a folytatásnak.
Legfrissebb hírek

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
20 perce

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
29 perce

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
40 perce

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
49 perce

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
50 perce

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: mindhárom magyar továbbjutott a selejtezőből, hatodik a női puskás csapat összetettben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik