A döntőröl ábrándoznak a törökök

Vágólapra másolva!
2002.06.18. 12:13
Címkék
Fáradtan, de boldogan hallgatta a sajtó képviselőinek kérdezősködést Senol Günes, a törökök kapitánya, akit az újságírók a félholdasok siekerinek titkairól kérdeztek.- A meccs előtt minden az ellenfél mellett szólt. Megnövekedett önbizalommal, csoportgyőztesként jutottak tovább, ráadásul hazai pályán játszhattak. Mi viszont mindenáron győzni akartunk. Szerencsére korán gólt szereztünk, utána pedig remekül védekezve, a játékot végig irányítva tartottuk az előnyt.Günes hozzáttette, bár sokan féltették sérülések és eltiltások miatt tartalékosnak mondott csapatát, ő bízott játékosaiban, hiszen a 23 fős keretbe csak olyanok kerültek, akik a kispadról beállva is képesek a végsőkig harcolni a gárdáért. A negyeddöntőre előretekintve a török mester gratulált leendő ellenfelüknek, a szenegáliaknak az eddigi sikereikhez, ám úgy vélte, tanítványai meg tudják állítani majd a vb meglepetéscsapatát.Hasonlóan vélekedett Hakan Ünsal, a csapat védője is.- Szenegál jó formában van, de mi csapatként jobbak vagyunk. Meg fogjuk verni őket, hogy valóra váltsuk álmunkat, és bejussunk a döntőbe.Ehhez persze szükség lesz olyan hasonló, sorsdöntő megmozdulásokra, mint amilyennel Ümit Davala eldöntötte a nyolcaddöntőt.- Most mindenki engem ünnepel, pedig nem számít, ki lőtte a gólt, a lényeg, továbbjutott a csapat - mondta az irokéz frizurás szélső középpályás. - Nem játszottak rosszul a japánok, de mi még őket is felülmúltuk, és bizonyítottuk, nem érdemtelenül jutottunk tovább a csoportból. Biztos vagyok benne, hogy Szenegált is legyőzzük.
Legfrissebb hírek

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
19 perce

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
28 perce

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
39 perce

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
48 perce

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
50 perce

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
59 perce

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: mindhárom magyar továbbjutott a selejtezőből, hatodik a női puskás csapat összetettben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik