Elköszön a válogatottól

Vágólapra másolva!
2002.06.18. 21:06
Címkék
Az írek ellen hatalmas harcban továbblépő spanyolok immár a társházigazda, az olaszokat aranygóllal legyőző Dél-Korea ellen készülnek. Bár a társaság roppant keményen dolgozik, a legfőbb hír mégsem az edzésekkel kapcsolatos. Történt ugyanis, hogy a csapat kapitánya, Fernando Hierro bejelentette: a világbajnokság után visszavonul a válogatottságtól."Tavaly decemberben már beszéltem a döntésemről a szövetség elnökével, Angel María Villarral és José Antonio Camacho szövetségi kapitánnyal. Akkor azt mondtam nekik, ha kijutok a világbajnokságra, akkor ott lesz az utolsó alkalom, hogy magamra húzom a nemzeti mezt. Nagyon nehéz és fájdalmas döntés volt, de úgy érzem, hogy a vébével elérkezett a búcsú ideje. Az eddigi nyolcvannyolc meccs varázslatos volt, és remélem, hogy a végén kilencvenegyet számlálok majd – mondta sajtótájékoztatóján a könnyeivel küszködő Hierro. – Büszke vagyok, hogy képviselhettem Spanyolországot. Örömmel tekintek majd vissza erre az időszakra, hiszen mindent megtettem a nemzeti mezért. Ezúton szeretném megköszönni a szövetségnek, hogy megőrizte számomra ezt a lehetőséget a búcsúm bejelentésére.”Az immár negyedik világbajnokságán részt vevő Hierro azt is leszögezte, hogy nem a kora (34 éves) miatt döntött a befejezés mellett: "Az elhatározásomnak semmi köze a koromhoz. Számomra lezárult egy korszak, és fontos, hogy jöjjenek a fiatal játékosok, akiknek tapasztalatszerzésre van szükségük a közelgő Európa-bajnokság előtt. Én ezentúl csakis a klubomban, a Real Madridban akarok pályára lépni.” A sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Camacho kapitány a következőképpen kommentálta Hierro bejelentését: "Hasonló érzések kavarogtak bennem az 1988-as németországi Európa-bajnokság után, és csak azt mondhatom, hogy borzasztó nehéz meghozni egy ilyen döntést. Tiszteletben tartom Fernando akaratát, de meg kell mondjam, nagyon nehéz lesz megtalálni a megfelelő helyettest.”A sajtótájékoztató végén Hierro megköszönte "mindenkinek” a támogatást, de mondandóját nem tudta befejezni. A sírás fojtogatta…
Legfrissebb hírek

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
24 perce

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
47 perce

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
53 perce

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
1 órája

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2 órája

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik