Fölényben az északi pilóták

Vágólapra másolva!
2002.06.18. 20:25
Címkék
Hegyi AndrásAz északi, pontosabban finn és svéd endurósok mindig is a világ elitjéhez tartoztak, ám idén minden eddigi szezonhoz képest jobb eredményeket értek el. A hét végén befejeződött vb-n ugyanis először fordult elő az, hogy az összes vb-címet északiak tudták megkaparintani. A 125-ben a 30 éves finn Petteri Silvan a tizenkettedik szezonjában az ötödik vb-aranyát gyűjtötte be. A kétütemű 250-ben a 27 éves finn Samuli Aro az ötödik évadjában az első vb-trófeáját vihette haza. A négyütemű 250-ben, a vb-n 1995-ben bemutatkozó svéd Peter Bergvall szintén első alkalommal lett világbajnok, míg az 500-ban a 29 éves svéd Anders Eriksson a tizenkettedik idényében már hatodszorra lett a világ legjobbja. A vb igazi főszereplői azonban mégsem ők voltak, hiszen a finn Juha Salminen túltett rajtuk: a hetedik vb-szezonját taposó pilóta a 400-as géposztály mellett megnyerte a legnagyobb presztízsű abszolút kategóriát is, aminek köszönhetően a 26 éves motoros már hét vb-címnél tart. Azaz beérte az eddigi legeredményesebb enduróst, a szintén finn Kari Tiainent.
Legfrissebb hírek

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
25 perce

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
49 perce

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
54 perce

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
1 órája

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2 órája

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik