Fölényben az északi pilóták

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2002.06.18. 21:21
Címkék
Az északi, pontosabban finn és svéd endurósok mindig is a világ elitjéhez tartoztak, ám idén minden eddigi szezonhoz képest jobb eredményeket értek el. A hét végén befejeződött vb-n ugyanis először fordult elő az, hogy az összes vb-címet északiak tudták megkaparintani.
A 125-ben a 30 éves finn Petteri Silvan a tizenkettedik szezonjában az ötödik vb-aranyát gyűjtötte be. A kétütemű 250-ben a 27 éves finn Samuli Aro az ötödik évadjában az első vb-trófeáját vihette haza. A négyütemű 250-ben, a vb-n 1995-ben bemutatkozó svéd Peter Bergvall szintén első alkalommal lett világbajnok, míg az 500-ban a 29 éves svéd Anders Eriksson a tizenkettedik idényében már hatodszorra lett a világ legjobbja. A vb igazi főszereplői azonban mégsem ők voltak, hiszen a finn Juha Salminen túltett rajtuk: a hetedik vb-szezonját taposó pilóta a 400-as géposztály mellett megnyerte a legnagyobb presztízsű abszolút kategóriát is, aminek köszönhetően a 26 éves motoros már hét vb-címnél tart. Azaz beérte az eddigi legeredményesebb enduróst, a szintén finn Kari Tiainent.
Legfrissebb hírek

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
14 perce

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
20 perce

Hosszabbított a Somogyi fivérekkel a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Javították az aszfaltot a Hungaroringen a pénteki panasz után

F1
39 perce

Norris kezdett az élen; Alonso továbbjutott a Q2-be a hungaroringi időmérőn – ÉLŐ

F1
57 perce

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
1 órája

Formula–2: Mini nyert; az éllovas Colov kiesett a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
1 órája

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
1 órája