Csepeli befektető Tatabányán

M. J.M. J.
2002.06.21. 20:37
Címkék
Milyen érdekes a sors. Hajdan Csepelre költözött a Lombard FC Tatabánya csapata, pénteken pedig éppen egy Csepelről érkezett befektetővel jött létre a kapcsolat. A tét – a volt tulajdonos, Bíró Péter szombathelyi szerepvállalása miatt – a tatabányai futball megmentése volt, így a kérdést végre a súlyának megfelelően kezelte a megyei jogú város önkormányzata is. Meglehetős nyugalommal, csendes körülmények között született megállapodás a város és a Sziget Foci Kft. között. Ezzel egy időre megmenekült a tatabányai labdarúgás, és a következő bajnokságban továbbra is a másodosztályban indulhat az egyelőre név nélküli együttes.Az új csapattal kapcsolatban több kérdésre még nem született válasz. Például nyitott a játékosok névsora és még az edzőt sem jelölték ki. Az új klubban a tatabányai önkormányzat is jelentős részt vállal, hogy ne fordulhassanak elő az elmúlt hetekben történtek, amikor kis híján összeomlott a klub. Az eddigieknél jelentősebb öszszeget fordítanak az utánpótlásra is. Bencsik János polgármester elmondta, nem pártpolitikai döntés született. A futballklubba fektetendő harmincmillió forintot a közös kasszából vették ki, azért, hogy a városban továbbra is színvonalas futballt láthassanak a szurkolók. Igaz, erre jelenleg kevés az esély, ugyanis Török József, a Sziget Foci Kft. cégvezetője elmondta: a jelenlegi keretet mindössze tizenkét játékos alkotja. A társulatot feltöltendő a helyi fiatalok közül válogatnak majd, de további erősítésekkel is próbálkoznak. Elsősorban Dél-Afrikából, ugyanis a kft. amerikai tulajdonosa remek kapcsolatokat ápol Jomo Sonóval, a dél-afrikai válogatott kapitányával.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája