Kapitányi nyilatkozatok a Törökország-Szenegál után

Vágólapra másolva!
2002.06.22. 18:13
Címkék
Bruno Metsu, Szenegál szövetségi kapitánya: "Nagyon büszke vagyok, hogy egy ilyen kis ország, mint Szenegál, többször is fel tudta borítani a papírformát, és egészen a negyeddöntőig jutott. A tornán nyújtott teljesítményünk nagy reményekre jogosítja a jövőben a szenegáli, és az afrikai focit. Ma sem vallottunk szégyent, hiszen Törökországnak remek válogatottja van, nagyszerű focistákkal, akik Európa legjobb bajnokságaiban játszanak, és otthon is olyan sztárcsapataik vannak, mint a Galatasaray. Nem véletlen, hogy eddig csak egyetlen vereségük van, az is rendkívül peches mérkőzésen a brazilok ellen született."
Senol Günes, Törökország szövetségi kapitánya: "Megérdemelten jutottunk az elődöntőbe, mert az első mérkőzéstől kezdve, meccsről meccsre javult a csapat játéka. Ma a pálya minden részén mi irányítottunk, pontos passzaink több veszélyes helyzetet is eredményeztek, de sajnos ezek kimaradtak, így nem tudtuk hamarabb befejezni a mérkőzést. Következik a brazilok elleni elődöntő, ahol visszavághatunk a csoportmeccsen elszenvedett igazságtalan vereségért. Akkor nem érdemeltünk vereséget, egyenrangú partnerei voltunk a braziloknak, de a játékvezető hatalmas hibája megfosztott minket az egy ponttól. Remélem, ezúttal kizárólag a játékosok döntenek a továbbjutásról."
Legfrissebb hírek

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 perce

Legyorsulni a Ladát – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 perce

Mindhárom dartsvilágbajnok továbbjutott Wolverhamptonban

Egyéb egyéni
24 perce

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
1 órája

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
1 órája

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
2 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik