Stringfellow Powellt idézi

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2002.06.22. 21:33
Címkék
Az amerikai bajnokságon a férfi távolugrók küzdelme már-már Carl Lewis és Mike Powell csatáját idézte. Pedig nem egészen két éve a világcsúcstartó még a sydneyi olimpiai stadion lelátóján zokogott, látva honfitársai vergődését. Akkor mindössze Dwight Phillips tudott bekerülni a nyolcas döntőbe, ahol végül 806 centivel az utolsó helyen végzett. Mi tagadás, szerény eredmény egy olyan ország távolugrójától, mint az Egyesült Államok. Az amerikaiak ugyanis a 24 olimpiai döntőből 20-at megnyertek. Nem véletlen, hogy Mike Powell eldöntötte, visszatér. Tavaly nyolc méter fölé jutott már, ám a veterán világklasszis, úgy tűnik, nyugodtan szögre akaszthatja a szögesét. Az idei bajnokságon ugyanis Savante Stringfellow 852 centivel rukkolt elő, míg a második helyezett Miguel Pate is 845-ig repült. Ez már az a távolság, amellyel esély mutatkozik a kubai zseni, Ivan Pedroso uralmának megdöntésére. A tengerentúli események az idén legfeljebb érdekes csemegét jelentenek a számunkra, hiszen bennünket az európai versenyek most sokkal jobban érdekelnek, lévén nyakunkon a müncheni kontinensviadal. Nos, az Európa-kupa legmagasabb szintjén, a Szuperligában az első nap után az orosz nők ismét reménykedhetnek, hogy a korábbi évek sikereit megismétlik, és hatodik alkalommal is az élen zárják a pontversenyt. Pluszpontokat ugyan nem jelent egy-egy kiemelkedő eredmény, ám Szvetlana Feofanova nem fogta vissza magát. Az orosz rúdugróklasszis 470-nel diadalmaskodott, igaz, szüksége is volt erre a magasságra, mert Yvonne Buschbaum ugyancsak megszorongatta.
Legfrissebb hírek

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
7 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
37 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
38 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
40 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
42 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
49 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik