Fortélyos Fabien Foret

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2002.06.24. 20:24
Címkék
A 29 éves francia Fabien Foret tavaly az év felfedezettje volt. Miután a Le Mans-i 24 órás egykori győztese átigazolt a Ducatitól a Hondához, rögtön begyűjtött két győzelmet és három pole pozíciót, aminek köszönhetően az idei szezon egyik vb-esélyesének kiáltották ki.
A pilóta az első hat versenyen esélyeshez méltóan motorozott, hiszen két győzelem mellé egy bronzot is szerzett. A vb hetedik viadalán, a Német GP-n azonban súlyos hibát követett el csapata: szabálytalan első tengelyt használt, ezért elvették Foret harmadik győzelmét. Vasárnap azonban kárpótolta magát a pilóta, igaz, ehhez az is kellett, hogy az ellenfelei hibázzanak. A hetes élbolyból előbb Chambon szállt ki egy bukás miatt, majd Pitt és Casoli kényszerült lassításra, mivel Kellner és Whitham nekiment egy kanyarban. A két utóbbi pilóta is kiesett a ritmusból az ütközések után, ezért a végjátékban Foret-nak csak Fudzsivara támadásait kellett visszavernie. A párharcot az íveket tökéletesen záró Foret nyerte meg, aki így az összetettben is az élre ugrott.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
3 perce

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
15 perce

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
20 perce

Viharos idő várható a vb-nyitómeccs alatt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
39 perce

Röplabda: a Kecskeméti Sportiskola nyerte az U17-es fiúbajnokságot

Utánpótlássport
47 perce

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
1 órája

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
1 órája

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik