Ezüstérem Máltáról

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.27. 20:19
Címkék
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg az ügyvéd-világbajnokság, a kétévenkénti tornán a magyar válogatott 1992 óta vesz részt, és az eddigi mérleg igen imponáló: kétszer ezüstérmes, kétszer ötödik és kétszer hetedik lett az együttes. Az idén Málta volt a házigazda. A tornán 42 csapat vett részt. (Eredetileg negyvennégyen neveztek, de a brazilok és az ausztrálok vízumproblémák miatt nem tudtak elindulni.)A magyarok a csoportmeccsek során Róma második csapatát 4–0-ra, míg Madridot 1–0-ra győzték le; csoportelsőként továbbjutva aztán Isztambul ellen 1–0-ra diadalmaskodtak, majd következett az elődöntő, amelyet Amszterdam ellen vívtak. A rendes játékidő nem hozott döntést, így következtek a büntetők, amelyben a magyarok voltak jobbak. A világbajnokság fináléjában Róma első együttesével (amelynek soraiban több, Serie B-ben játszó futballista is volt) találták magukat szembe, és 4–1-es vereséget szenvedtek, így a két évvel ezelőttihez hasonlóan ezüstérmesek lettek.A magyar ügyvédválogatott nyolc nap alatt játszotta le az összes meccsét. Az együttes legjobbja egyébként az MTK labdarúgója, dr. Füzi Ákos volt, aki nyolc gólt szerzett.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik