Nem találtak edzőpartnert

J. P.J. P.
Vágólapra másolva!
2002.06.29. 20:03
Címkék
Nem talált ellenfelet magának a hét végére az Előre FC Békéscsaba (a megyei alacsonyabb osztályú csapatok egyike sem kezdte meg még a felkészülést az új szezonra), mégsem maradt meccs nélkül az élvonal egyik újonca. Pásztor József vezetőedző ugyanis kettéosztotta a keretet, és megmérkőztek egymással a sárgák meg a zöldek. A találkozóra Békésen került sor, ahol egyébként egész héten gyakoroltak a lila-fehérek.
Ami a keretet illeti, véglegesen eldőlt, hogy a csapatkapitány Balog Zsolt elfogadja a debreceniek hívását, és hároméves szerződést köt a Lokival. Ugyancsak bizonyos, hogy Simon Attila az Újpestet választja,
Békéscsaba I–
Békéscsaba II 4–2 (2–1)

Békés, 100 nézô. V: Sikesdi
BÉKÉSCSABA I: Varga Z. (Czirbus) – Nagy L. (Lakatos), Fehér, Czipó P. (Brlázs), Vincze – Cseke, Dean, Tuska, Megyesi – Tóth Gy., Hoffman
BÉKÉSCSABA II: Fekete (Matkó) – Lilik, Futaki, Udvari, Bujáki – Szoboszlai (Demény), Bánföldi, Szeverényi, Szabó S. (Lapsánszki) – Mutu, Lucian
G: Hoffman (2), Tóth Gy., Brlázs, ill. Mutu (2)
Békéscsaba I–
Békéscsaba II 4–2 (2–1)

Békés, 100 nézô. V: Sikesdi
BÉKÉSCSABA I: Varga Z. (Czirbus) – Nagy L. (Lakatos), Fehér, Czipó P. (Brlázs), Vincze – Cseke, Dean, Tuska, Megyesi – Tóth Gy., Hoffman
BÉKÉSCSABA II: Fekete (Matkó) – Lilik, Futaki, Udvari, Bujáki – Szoboszlai (Demény), Bánföldi, Szeverényi, Szabó S. (Lapsánszki) – Mutu, Lucian
G: Hoffman (2), Tóth Gy., Brlázs, ill. Mutu (2)
miként az egykori saját nevelésű Boér Ernő is, akit ugyan hazavártak, de ő úgy döntött, inkább marad a Megyeri úton.
Az újoncokról annyit: az első osztályban is megfordult kapus, Varga Zoltán kétéves szerződést írt alá a csabaiakkal. A BKV Előréből érkezett Megyesi László és Vincze Zoltán egy plusz egy éves szerződést kötött. Péntek délután a celldömölki Cseke László is megegyezett a csabaiakkal, ő két évre kötelezte el magát az Előréhez.
Az egykoron Békéscsabán is szereplő Kerényi Norbertnek a Vasassal van szerződése, de elképzelhető, hogy viszszatér. Szóba került Szilveszter Ferenc igazolása is, akivel lényegében megegyeztek a vezetők, a középpályást hétfőre várják Békéscsabára, most már csak az MTK-n múlik, elengedi-e a játékost. A múlt hét óta próbajátékon részt vevő romániai Demény Norbertnek ugyancsak szerződést kínálnak.
Folynak a tárgyalások a zalaegerszegi, de Hévízen kölcsönjátékosként szerepelt Cupik Ferenc ügyében, és szóba került a csepeli Lukács Bálint megszerzése is.
A szombati gyakorlómérkőzésen egyébként három román (Lilik, Mutu, Lucian), valamint két szerb labdarúgó (Dean, Tuska) is pályára lépett, közülük a négy évig Kínában játszó 30 esztendős védekező középpályás, Tuska játéka tetszett leginkább az edzői stáb tagjainak.
Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
6 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
10 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
11 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
27 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
39 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
42 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
55 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik