Jók a horvát középpályások

H. B.H. B.
2002.06.30. 19:57
Címkék
A huszonöt játékossal Romániában edzőtáborozó Győri ETO FC csapata a napi edzések mellett eddig két előkészületi mérkőzést játszott. Előbb az első osztályú Gloria Bistrita együttesét győzték le 3–2-re, majd szombaton a másodosztályban szereplő játékosokból összeállított Hargita válogatottját 7–0-ra.– A szombati ellenfelünk nem képviselt olyan játékerőt, mint a Gloria Bistrica, de azért a hét gólt be kellett rúgnunk, és ez önmagában is azt igazolja, hogy csapatjátékunk az elmúlt bajnokságban nyújtottakhoz viszonyítva előbbre lépett – mondta a vezetőedző, Tamási Zsolt. – Egyébként a szombat délelőtti mérkőzést követően csupán fürdés és gyúrás szerepelt programunkban, míg vasárnap a gyergyói havasokban kirándultunk. A hangulat jó, és úgy érzem, egyre inkább összekovácsolódik az új együttesünk. Az edzőtáborozás előtt igazolt horvát labdarúgókat is tesztelem, és a két középpályás Darko Perik és Marko Kartelo a két edzőmérkőzésen nagyszerűen játszott, és a jelek szerint komoly erősségei lehetnek a gárdának.– Ezek szerint már megvan az új csapata?– Erről még kissé korai lenne beszélni, de vannak biztató jelek. Az új csapat fokozatosan alakulgat. Egyre jobban beilleszkedik a Siófokról igazolt védő, Baranyai Tibor, és még az elmúlt év nyarán hozzánk igazolt, és a hosszú sérüléséből mostanra felépülő Filó Attila. Mindketten jól fejelnek, és velük magasodik is a védelmünk. Középpályán a már említett két horvát játékos mellett Szanyó Károly és Baumgartner Attila a biztos pont. Elöl Herczeg Miklós és Nagy Tamás leigazolásával remélhetőleg megoldódik a szárnyjátékunk, de a szlovák Robert Semeník és Igor Nicsenko is erősségei az ETO-nak.– Mi lesz Bognár Zsolt sorsa?– A hátvéd bejelentette, hogy távozni szeretne a Ferencvároshoz. Sajnálom, hogy így döntött, de erőszakkal nem kívánjuk visszatartani, annak ellenére sem, hogy érvényes szerződése még három évig az ETO-hoz köti. Erőszakkal senkit sem tartunk vissza, ha valaki menni akar, akkor tegye azt, de a távozásakor a klub érdekeit feltétlenül figyelembe veszik a tulajdonosok…– Mi a további programjuk?– Kedden újabb edzőmérkőzést játszunk, vagy a Gloria Bistrita vagy egy másik román első osztályú csapat ellen. A hét közepén indulunk haza, és Győrött folytatjuk a munkát. Az már biztos, hogy a hazai közönség előtt szombaton a szlovák Dunaszerdahely elleni mérkőzésen mutatkozik be a csapat.
Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
28 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
32 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
2 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája