Sikk meccsre járni

J. P.J. P.
2002.07.01. 20:26
Címkék
Amikor eldőlt, hogy négyévi másodosztálybeli tagság után ismét a legmagasabb osztályban folytathatja az Békéscsaba, sokan föltették a kérdést: miből finanszírozzák az élvonalbeli szereplést? Az ugyanis tudott volt, hogy az ország egyik legszerényebb költségvetésből dolgozó klubjáról van szó.Igaz, immár újra sikk lett labdarúgó-mérkőzésre járni Békéscsabán – és nem csak a szurkolóknak. A város vezetői közül sokan megfordultak a pályán a tavaszi szezonban, s tőlük sok biztató szót kaptak a klub tagjai, tulajdonosai. Az ígéretek pedig nem maradtak üres szólamok: a városházán a csapat tiszteletére fogadást adó elöljárók szinte egymást licitálták túl, országgyűlési képviselők álltak ki a csabai labdarúgás mellett, pártállástól függetlenül. Elsőre a békéscsabai önkormányzati testület szavazott meg ötvenmillió forintos támogatást. Néhány nappal később összeült a megyegyűlés is, és ott újabb ötvenmillió forintos segítségről döntött; a pénz első felét július végéig utalják át. A korábbi évekről volt némi adóssága a klubnak a megye felé, ilyen a nyolc évvel ezelőtti kétmillió forintos kölcsön, aminek viszszafizetését elengedték. Két évvel ezelőtt is kapott az Előre ötmilliót, de immár ez a tartozás is a múlté. Mindezeken túl tízmillió forint pontpénzt ígértek az új bajnokságra, ami 800 ezer forintot jelent győzelem esetén, döntetlennél ennek a felét. Ugyanakkor a képviselő-testület felhívással fordul a megye hetvenhét településének önkormányzatához is, hogy támogassák az Előre FC-t. Amennyiben bármely önkormányzat egy forintot ad, ahhoz ugyanannyit hozzátesz a megyei önkormányzat is – ötvenmillió forintot tesznek félre e célra a jövő nyárig.
Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
19 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
31 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
38 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
45 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája