Tóth második fénykora

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2002.07.02. 20:19
Címkék
Tóth Ádám szerint sikerének titka, hogy forrófejûsége már a múlté
Tóth Ádám szerint sikerének titka, hogy forrófejûsége már a múlté
Tóth Ádám szerint sikerének titka, hogy forrófejûsége már a múlté
Tóth Ádám szerint sikerének titka, hogy forrófejûsége már a múlté
Tóth Ádám szerint sikerének titka, hogy forrófejûsége már a múlté
Tóth Ádám szerint sikerének titka, hogy forrófejûsége már a múlté
Amikor 1991-ben Tóth Ádám bemutatkozott az első osztályban, rögtön feltűnést keltett. Egyfelől a 125-ös géposztály egyik leggyorsabbja volt, másrészről a nyolcadliteresek között az egyik legforrófejűbb pilótának tartották. Utóbbi tulajdonsága pedig rányomta a bélyegét a pályafutására: 1991 és 1996 között egyszer sem tudta eredményekre váltani a tehetségét, hiszen az összetettben – igaz általában egy hajszálnyival – mindig lemaradt az aranyéremről. 1997-ben épp ezért felköltözött a 250-es mezőnybe, és a döntés tökéletesnek bizonyult: nemcsak abban az évben, hanem a következőben is begyűjtötte a bajnoki címet. 1999-től azonban megint elkerülte a szerencse a suzukist, aki tavaly ősszel úgy határozott, hogy megint kipróbálja magát a százhuszonötösök között.
A visszatérés eddig hibátlan, hiszen Tóth magabiztosan vezeti a 125-ös bajnokságot, az elmúlt hét végén pedig megszerezte hazánk idei egyetlen nyolcadliteres Eb-pontját.
– Pontosan miért is tért vissza a 125-be?
– Tavaly ősszel meghívott a Suzuki egy hollandiai tesztre, ahol nemcsak együtt tudtam edzeni a vébémenő Joshua Coppinsszal, hanem nagyon meg is tetszett a gyár 2002-es RM125-ös típusjelzésű egyhengerese. Emellett másik két oka is volt annak, hogy visszatértem: belefáradtam a negyedliteres géposztályban való versenyzésbe, ráadásul úgy tudtam, hogy idén tavasszal Piliscséven nem junior, hanem felnőtt 125-ös Eb-t rendeznek. És azon mindenképpen szerettem volna elindulni…
– Sajnos a piliscsévi tervei kútba estek, ám a második 125-ös kalandja sínen van.
– Szerencsére megváltoztam. A forrófejűségem a múlté és most már sokkal jobban tudok koncentrálni a versenyeken, ami szerintem az idei, szinte teljes bukásmentességemen meg is látszik.
– Aminek köszönhetően Kamrás Károly mellett ön az év egyik meglepetésembere.
–Az idén tényleg minden nagyszerűen megy. Huszonkét pontos előnnyel vezetem az országos bajnokságot, és az idei egyetlen Eb-futamomon pont-szerző tudtam lenni. Nagyon remélem, hogy az ősz is ilyen fényes lesz és bízom benne, hogy meg tudom szerezni a pályafutásom harmadik bajnoki aranyát. Ebben nagy segítség, hogy Suzukim nagyon gyors, ráadásul Tóth Sándornak, Bajók Gábornak és Fekete Lászlónak köszönhetően szinte csak a folyamatos edzésekkel kell foglalkoznom.
– A jó eredményei miatt biztosan megnövekedett a támogatók bizalma is ön iránt?
– Nagyon remélem, mert jövőre már a nemzetközi mezőnyben is szeretném magam megméretni. A terveim között szerepel a vébé- és az Eb-részvétel is. Ez azonban még a jövő zenéje, mivel előbb Hujber Péter és Soóky Zsolt ellenében el kell hódítanom az áhított százhuszonötös bajnoki trófeát.
Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Ami történt, az megjósolhatatlan

Labdarúgó NB I
30 perce

A közösség ereje a fontos – ötvenéves Kovács Katalin

Képes Sport
51 perce

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
8 órája

Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött a magyaros párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

E-újság
8 órája

„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája

Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen

Vízilabda
8 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik