Életútprogram az olimpikonoknak

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2002.07.12. 22:38
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége Schmitt Pál elnökletével több mint négyórás ülést tartott pénteken délután a Hélia szállóban. Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter – az elhúzódott kormányülés miatt – a tervekkel ellentétben nem tudott részt vennni az ülésen, így Szilvásy György közigazgatási államtitkár elemezte a minisztérium és a MOB jövőbeni együttműködésének részleteit. Dr. Berkes István, az OSEI főigazgató főorvosa az intézet helyzetéről, a néhány hete megkezdődött nagyszabású rekonstrukcióról adott tájékoztatást. Bejelentette, hogy a kórház rekonstrukciójának első szakasza– amelyre 6.1 milliárd forint rendelkezésre áll – 2004. március végéig befejeződik, és szolgálni tudja az olimpiai felkészülést. A doppingot ellenőrző laboratórium nemzetközi minősítése érdekében szükséges fejlesztésre is adott a 800 milliós forrás, már kiírták a műszerek beszerzéséhez szükséges közbeszerzési eljárást. Napirendre került az "Olimpia Életút” program szervezése is. Istvánfi Csaba, a program felelőse mintegy 700 olimpiai kerettag továbbtanulási igényeinek felmérésével kezdi a szervezőmunkát.Molnár Zoltán ügyvezető igazgató a MOB gazdasági helyzetéről adott számot. A minisztérium, sőt, a parlament ifjúsági és sportbizottsága is elvileg egyetért azzal, hogy a jövő évben a MOB költségvetése az idei 750, valamint a remélhetően biztosított 400 milliós póttámogatással szemben elsősorban a olimpiai kvalifikációs versenyekre való tekintettel 1.5 milliárd legyen.A MOB elnöksége sajnálattal vette tudomásul Baráth Etele alelnök lemondását, akit államtitkárrá neveztek ki, és így a sporttörvény előírásainak megfelelően nemcsak alelnöki tisztségéről, hanem elnökségi tagságáról is le kellett mondania. Schmitt Pál az elnökség egyetértésével felkérte arra, hogy mint a kajak-kenu szövetség delegált MOB-tagja vállalja továbbra is a gazdasági bizottság vezetését.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
4 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik