Gála a Szigeten

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2002.07.18. 23:10
Címkék
Szombaton a Margitszigeti Atlétikai Centrum ad otthont a Budapesti Atlétikai Szövetség viadalának, valamint a műsorban szereplő diszkoszvetőgálának – tudtuk meg a Városligeti Tó Terasz étteremben tartott tájékoztatón. Rábold Gusztáv, a szövetség elnöke elmondta, hogy 15 év után a szombati atlétikai esemény lesz az első, amely a Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően jön létre, s hogy a rendezők arra is keresik a választ, képesek-e a hajdan volt Budapesti Grand Prix újraélesztésére. Egyelőre szerény költségvetéssel dolgoznak, s így az tűnt a legjobb ötletnek, ha négy város – Budapest, Kijev, Pozsony, Zágráb – válogatott viadalát rendezik meg. A csapatok tagjaiként a nemzetközi élmezőnybe tartozó atléták is érkeznek a szigetre, így pályára lép például Irina Mihalcsenko, a két métert tudó magasugrónő és Luka Aracic, a 812 centiméterrel büszkélkedő távolugró.Természetesen a hazaiak is felvonultatnak néhány nagy nevet, így Budapest csapatát erősíti majd magasugró csúctartónőnk, Győrffy Dóra, a diszkoszvető Varga Roland, továbbá a súlylökő Bíber Zsolt. A fővárosi válogatott összeállítása nem volt problémamentes, mert a hazai atlétika sanyarú helyzetének következtében a Budapesten élő és tréningező versenyzők jelentős része vidéki klubokban versenyez. A gálán természetesen ők is indulnak majd, hiszen nyílt lesz a verseny.A fő attrakció a férfi diszkoszvetés lesz, ezt a számot a rendezők kiemelten díjazzák. Bár a vasárnap országos csúcsot dobó Fazekas Róbert nem indul (ő már teljes gőzzel az Európa-bajnokságra készül), Varga Roland, Máté Gábor és Kővágó Zoltán küzdelme újabb kimagasló eredményt hozhat. Fazekas díszvendégként azért ott lesz a Margitszigeten, ugyanúgy, ahogy a múlt diszkoszvető nagyságai, Szécsényi József, Fejér Géza, Tégla Ferenc, Szegletes Ferenc, Murányi János és Horváth Attila.
Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
11 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
24 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
31 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
59 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája