Ziege és Babbel folytathatja

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2002.07.22. 20:28
Címkék
Kisebb visszatérési láz kapta el a német válogatott játékosait. Elsőként Christian Ziege lepte meg a szurkolókat egy nyilatkozattal: "Továbbra is a nemzeti tizenegy rendelkezésére állok, a következő célom a 2004-es Európa-bajnokság.” A Tottenham középpályása az elveszített világbajnoki döntő után még úgy nyilatkozott, hogy családi okokból hetvenegy fellépés után becsukja maga mögött a Nationalelf kapuját, mára azonban meggondolta magát. Ziege bevallotta, a nyaralása idején elbeszélgetett a szeretteivel, és ezek után döntött a folytatás mellett.Röviddel Ziege bejelentése után egy másik szigetországi német, a Liverpoolban futballozó Markus Babbel is jelezte: kész visszatérni a válogatottba. A Gullian-Barre-szindrómából a közelmúltban felépült védő a 2000-es Európa-bajnokság után köszönt el a Nationalelftől, mondván a bírálókkal ellentétben ő nem érezte úgy, hogy nyakig benne lett volna a németalföldi lebőgésben. Úgy tűnik, a hosszú idő után a hét végén ismét a Liverpoolban lehetőséghez jutó futballistának meghozta a játékkedvét az ezüstéremmel zárult világbajnokság…Reinhard Stumpfnak viszont távoznia kellett, méghozzá azonnali hatállyal. A Kaiserslautern vezérkara a Teplice elleni 2–1-es siker ellenére is menesztette az edzőt, aki a hivatalosan csapatmenedzserként tevékenykedő Andreas Brehme segítője – egyenrangú partnere? – volt. Stumpf, akit 2004. június 30-ig kötött szerződés a "vörös ördögökhöz”, már el is búcsúzott a csapattól, és az eltávolítását a személye ellen szóló kampányként értékelte.Igazából ezzel a lépéssel ért véget Stumpf kaiserslauterni kálváriája. A szakember Otto Rehhagel segítője volt, majd "Otto király” menesztése után Brehmével együtt ő kapta meg a csapat irányítását. Az elmúlt idény végén azonban a Jürgen Friedrich vezette elnökség felállított egy rangsort a két tréner között, és ebben egyértelműen a volt világbajnok futballista kapta meg a vezető szerepet.
Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
9 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
11 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
12 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
33 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
38 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
49 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája