Buzsáky Ákos az FC Portóé

RADNAI BALÁZSRADNAI BALÁZS
2002.08.05. 21:05
Címkék
A lehető legjobb hírt kaptuk hétfő délután ötkor: "A két klub megállapodott egymással, így immár végérvényesen eldőlt, hogy Buzsáky Ákos a következő négy évben Portugáliában, az FC Porto együttesében folytatja pályafutását” – számolt be a legfrisebb fejleményekről az eddig az MTK Hungáriát erősítő játékos menedzsere, Lóránd Dezső.A tehetséges, 20 esztendős középpályás csaknem két és fél hetes távollétet (edzéseken, gyakorlómeccseken tesztelték, az orvosok vizsgálták – az egyezségből is kiderül, hogy az összes illetékes elégedett volt a "vizsgálatok” eredményével…) követően szerdán repül haza – de csak azért, hogy csomagoljon, hiszen indul is vissza Portugáliába, ahol a jelek szerint tárt karokkal várják.Buzsáky Ákos mellett Fehér Miklós is nagyon várta már, hogy eldőljön honfitársa sorsa. A magyar válogatott Benficában szereplő csatára nem boldogtalan (sőt…), hogy végre egy honfitársával futballozhat egy ligában.
Buzsáky Ákos (elöl) búcsúzik az MTK-tól
Buzsáky Ákos (elöl) búcsúzik az MTK-tól
Buzsáky Ákos (elöl) búcsúzik az MTK-tól
Buzsáky Ákos (elöl) búcsúzik az MTK-tól
Buzsáky Ákos (elöl) búcsúzik az MTK-tól
Buzsáky Ákos (elöl) búcsúzik az MTK-tól
Fehér Miklós sokat mesélhet majd Buzsákynak arról, milyen is a Portót övező légkör. Hiszen a támadó évekig tartozott a világhírű klub kötelékébe, igaz, kétszer is kölcsönadták őt más portugál kluboknak a vezetők.
"Ôszintén kívánom, hogy Buzsákynak sikerüljön a Portónál az, ami nekem nem jött össze – mondta Fehér Miklós. – Személyesen még csak futólag ismerem, de kétszer játszottam már ellene, és tehetséges labdarúgónak tartom. Ígérem, segíteni fogok neki a beilleszkedésben. Saját tapasztalataimból merítve sok hasznos tanácsot tudok neki adni. Szerintem Ákos a B csapatban kezdettől fogva stabil kezdőember lehet, az első gárdába azonban úgy kell majd beküzdenie magát. Nem lesz könynyű, de sikerülhet. Ehhez azonban Buzsákynak nagy türelemre és kitartásra lesz szüksége. Ez a legfontosabb, amit szem előtt kell Portugáliában tartani: türelem nélkül az ember itt nem jut semmire.”

Dicséretes, hogy Fehér Miklós enynyire odafigyel honfitársára.
Annál is inkább, mert mostanában neki sem telnek unalmasan a hétköznapjai. Vasárnap például a brazil Grémio ellen játszottak hazai pályán ötvenezer (!) szurkoló előtt edzőmeccset. Az 1–1-es döntetlenre végződött találkozón a Benficánál csak Mikiként becézett csatár a második félidőben lépett pályára. Az augusztus 25-ei bajnoki rajtig igen sűrű lesz Fehérék programja, hiszen megmérkőznek még többek között a Celta Vigóval és a Real Madriddal is. A portugál sportlapok egyébként a várható kezdőcsapatban hozzák Fehér Miklós nevét, annak ellenére is, hogy a lisszaboniak a napokban csődbe ment és megszűnt Fiorentinától újabb világsztár csatárt szerződtettek, Nuno Gomes személyében.
Legfrissebb hírek

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lens nyerte a francia Szuperkupát

Francia labdarúgás
1 perce

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
4 perce

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
16 perce

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
1 órája

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
1 órája

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
1 órája

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
1 órája

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
1 órája