Kapitányváltás előtt?

2002.08.05. 20:58
Címkék
Múlt vasárnap Görögország győzelmével befejeződött Nagykanizsán a B-csoportos baseball Európa-bajnokság. A magyar válogatott az ötödik helyet szerezte meg, ezzel az előzetes várakozásoktól jócskán elmaradt, de lássuk, miképp vélekedett Huszti György szövetségi kapitány."A céljaink között az első négy közé jutás szerepelt, ezt azonban nem sikerült teljesítenünk – kezdte a szakember. – Gyakorlatilag már a torna kezdetekor érezhető volt, a gárda nincs igazán együtt. Az okok természetesen kutathatók, de az bizonyos, hogy nem volt megfelelő a motiváltság. Az Európa-bajnokság során az utolsó két mérkőzésünk volt olyan, amelyről elmondható, eredményes játékot nyújtottunk. A szlovákok ellen beleestünk abba a hibába, amely a magyar csapatokra amúgy is jellemző, kiélezett helyzetben elbuknak. Az az igazság, én az utolsó mérkőzésünk után megköszöntem a csapat két és fél éves munkáját, szóban pedig már a szövetség vezetőinek is tolmácsoltam álláspontom: úgy érzem, a megújhodáshoz új szövetségi kapitányra van szükség. Szándékom ugyan írásban még nem jeleztem, de a nemzeti együttesből érzésem szerint többet már nem tudok kihozni.”
Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
15 perce

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
35 perce

Silye Erik a Panathinaikosz ellen nem szeretne belefutni a késbe

Európa-konferencialiga
36 perce

Udvardy is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
43 perce

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
50 perce

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
55 perce

A rendőrség nyomozást indított a Fradiváros ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Völgyi Péter: Óriási harcot várok a csapatba kerülésért

Kosárlabda
1 órája