Hisznek a győzelemben is

S. G.S. G.
2002.08.20. 21:21
Címkék
Most aztán tényleg vidám és optimista futballisták élnek együtt Tatán. Ráadásul minden okuk megvan a magyar válogatott keret tagjainak arra, hogy bizakodva várják a Spanyolország elleni szerdai mérkőzést. Ez a jó hangulat érződik a fiúk mondatain és gondolatain is. Hiába jön a Puskás Ferenc-stadionba a világ egyik legerősebb válogatottja, az a szó, hogy vereség, még rémálmaikban sem jut eszükbe, sőt  ahogy olvashatják majd  Raúl ide, Mendieta oda, Tatán bizony magyar győzelmet várnak Gellei Imre együttesének futballistái&
Fehér Csaba: – Abban biztos vagyok, hogy gólgazdag mérkőzést játszunk, szívem szerint azt mondanám, hogy hat–négyre nyerünk, de ez persze aligha lehetséges, ha tippelnem kellene, akkor úgy fogalmaznék, hogy három–kettőre győzünk. Nem lesz ez egy könnyű meccs, és nem tudom azt sem, hogy helyet kapok-e a csapatban, de az biztos, hogy most nagyon jó itt lenni a válogatottban.Lisztes Krisztián: –Úgy tudom, hogy a Puskás Ferenc-stadionban a használható lelátórészt, azaz az alsó szektorokat zsúfolásig megtöltik a szurkolók, és ez remek hír, mert mindannyiunkat feldob, ha sok drukker előtt futballozhatunk. Emlékszem, legutóbb csaknem hatvanezren szurkoltak nekünk, amikor az olaszokkal kettő–kettőt játszottunk, s most valami hasonló élményben lehet része a magyar szurkolótábornak. Sőt megkockáztatom, akár győzhetünk is. Miért is ne? A Zalaegerszeg a Manchester United ellen bebizonyította, hogy bármi megtörténhet, még egy magyar csapat is legyőzheti a világ legerősebb együttesét is. Bizakodó vagyok, és nemcsak a ZTE és a Fradi emlékezetes győzelme miatt, hanem azért is, mert érzem a csapattársaimon, hogy igenis fontos számukra a válogatottság, valamennyien szeretnének bekerülni az Európa-bajnoki selejtezőkre a kezdő tizenegybe. Íme, most itt a remek bizonyítási lehetőség valamennyiünk számára.Vasile Miriuta: – Örülök, hogy a kapitány újra számít rám, és bebizonyítom, hogy ott van a helyem a kezdőcsapatban. Erre remek alkalom, hogy a spanyolokkal játszhatunk, sok néző, klasszisokkal felálló ellenfél, mi kell még ahhoz, hogy emlékezetes gálameccset játszunk? Abban egészen biztos vagyok, hogy ez alkalommal nem kapunk ki, sőt, ha tippelnem kell, azt mondom, egy góllal mi leszünk a jobbak.Dragóner Attila: – A győzelmünk a limassoliak ellen s a Zalaegerszeg emlékezetes sikere a Manchesterrel szemben remélhetőleg egy folyamat kezdetét jelentette. Büszke vagyok rá, hogy válogatott lehetek, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy az edzőtáborban a külföldről hazatért játékosok hallgatták a mi élményeinket, ők voltak kíváncsiak ránk, hogy akkor mi is volt a ciprusiak, no meg a Manchester ellen. Bizakodó vagyok, és hiszek benne, hogy előbb-utóbb erős magyar válogatottat láthat a közönség. Hátul biztosnak tűnik a védelem, elöl pedig vannak gólerős játékosaink, s azt mondom, ez elég lehet arra is, hogy legyőzzük a spanyolokat. Remek este elé nézünk, már nagyon várjuk mindannyian, hogy kezdődjön a meccs.
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
1 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
17 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
37 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
41 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
1 órája

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 órája