Atlétika: Sydney bajnoka is a gálán

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2002.08.21. 21:47
Címkék
Augusztus 25-én 16. alkalommal rendezik meg a somoskői vár lábánál lévő Sportcentrumban a nemzetközi hírű salgótarjáni ugrógálát. A nagyszerű rendezvényt 1986-ban indította útjára Angyal János, s azóta öt földrész 27 országának 487 atlétája lépett pályára a versenyen. Olyan világnagyságokat láthatott a nógrádi közönség, mint a magasugrás világcsúcstartói, a bolgár Sztefka Kosztadinova és a kubai Javier Sotomayor, illetve a rúdugrás koronázatlan királya és természetesen világrekordere, az ukrán Szergej Bubka. Rajtuk kívül is olimpiai és világbajnokok sora látogatott el az elmúlt években Salgótarjánba, de olyanok is akadtak, például a rúdugró Szvetlana Feofanova, akik még szárnyaikat bontogató tehetségként vettek részt a rendezvényen.Így lesz ez most is, hiszen a női magasugrás sztárja az orosz olimpiai bajnok, Jelena Jeleszina lesz, a férfi magasugrásban pedig a csupán 22 éves, de 231 centiméteres egyéni csúccsal rendelkező amerikai Torra Harrisnak (is) tapsolhat a közönség. Jeleszinának ugyan 202 centiméter a legjobbja, mégsem lehet biztos a győzelmében, hiszen ellenfelei között két korábbi junior-világbajnok is pályára lép, az orosz Julija Jahova (200) és a horvát Blanka Vlasic (196). No és a magyarok közül elsőként 2 métert ugró Győrffy Dóra. A férfiak mezőnyében hatan is túljutottak már a 230 centiméteren, közülük az említett Harrisonon kívül a hétfőn Linzben 230 centiméterrel első amerikai Jamie Nieto a legesélyesebb a győzelemre.Az európai árvízkatasztrófa okozta rúdszállítási nehézségek miatt a rúdugrás ezúttal kimarad a programból, helyette – az Altius program keretében – a vállalkozó kedvű sportemberek részére rendeznek izgalmas vetélkedőt. Eszerint mindenki a maga választotta magasságon három kísérletet tehet, s ezzel jogot szerez arra, hogy részt vegyen a gálát követő sorsoláson. Ezen a szerencsés nyertesek annyi 100 forintos érmét nyerhetnek, ahány centimétert korábban teljesítettek. Érdemes tehát mindenkinek jelentkeznie e próbatételre, hiszen kisebb magasság teljesítésével is – igaz, ezt követően kisebb nyereménnyel – Fortuna kegyeibe férkőzhetnek. Az Altiusprogramra délelőtt 10 és 12 óra között kerül sor, az ugrógála délután 14.30-kor kezdődik.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
27 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
35 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
55 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája