A bravúrhoz néha szerencse is kell

R. B.R. B.
2002.08.24. 20:32
Címkék
Az elmúlt hetekben a magyar labdarúgásban szinte minden a világhírű Manchester United gárdáját legyőző Zalaegerszeg körül forgott. Az ötödik forduló nyitó mérkőzésén azonban már az angolok ellen fontos gólt szerző Koplárovics Béla sem segíthetett azon, hogy ez a folyamat egy időre és remélhetőleg csak kedd éjszakáig megálljon. A Hidekuti Nándorról elnevezett stadionban egyértelműen az MTK Hungária vitte a prímet a parádésat alakító kapus, Hajdu Attila főszereplésével. Pedig ez a rangadó nem úgy indult, hogy bárki azt hihette volna, a végén a fővárosiak kapusa lesz az est hőse. – A mérkőzés elején nem volt sok dolgom – eleveníti fel a történteket az MTK tízszeres válogatott kapusa. – Először Kenesei Krisztián távoli próbálkozásánál kellett közbeavatkoznom, és volt talán két szöglet, amely után érkeznem kellett a labdára. – Azt mondják, ez a leghálátlanabb kezdés egy kapus számára, hiszen könynyebb bravúrt bemutatni, ha az ellenfél folyamatosan dolgoztaja.– Ez pontosan így van, ezért is volt nehéz dolgom a ZTE ellen, hiszen sokáig csak a kötelezőt kellett hoznom, ám a hajrában bizony nem unatkoztam. – Szerényen fogalmaz, hiszen a kritikus pillanatokban adott tartást bravúros védéseivel a társaknak. – Számomra az a legnagyobb öröm, ha a védéseimmel át tudom lendíteni a többieket a nehéz periódusokon. Ehhez azonban nem csak az kell, hogy nekem jól menjen a védés, lévén csapatjátékról van szó. Nem tudok jó teljesítményt nyújtani, ha nincs meg az összhang köztem és a védők között. Ezen a találkozón is voltak olyan pillanatok, amikor kívülről úgy tűnhetett, óriási bravúrral hárítottam, pedig ez nem csak rajtam múlt. A védők helyezkésükkel idegesítik a csatárt, és ha csak egy részét lefedik a kapu előtti területnek a támadó előtt, akkor ezzel már sokat segítenek nekem, hiszen kisebb felületen kell eldöntenem, merre vetődjek. Arról nem beszélve, hogy sokszor a szerencse is mellettem volt péntek este. Persze ez már csak egy ilyen szakma, vagyis a jó teljesítményhez a szerencse is elengedhetetlen. Egy mezőnyjátékos, ha roszabb formában van, akkor rengeteg futással és küzdéssel ellensúlyozni tudja ezt. Azonban ha a kapus hibázik, abból rendszerint gólt kap a csapat. – Gólt ezúttal nem lőttek az egerszegiek. Ezek szerint egyszer sem hibázott?– Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy meccsen minden összejön, ezúttal azonban azt hiszem, ez történt. – A következő fordulóban a Ferencváros ellen újabb rangadó vár az MTK-ra. Mit gondol, át lehet menteni ezt a formát az Üllői útra is, és vajon korábbi csapata ellen újabb bravúrokat mutat-e be?– Egészen más mérkőzés vár ránk a Fradi ellen, hiszen ellenfelünk most nagyon egységes, ráadásul idegenben játszunk. A héten alaposan elemezzük majd a zöld-fehérek játékát, és minden szempontból felkészülünk belőlük. Nem ígérhetek olyat, hogy az Üllői úton ilyen, vagy olyan jó napot fogok majd ki, hiszen, mint mondtam, a jó kapusteljesítményhez szerencse is kell, már pedig ez nem előre kalkulálható. Mindenesetre azt megígérhetem, azért küzdök majd, hogy ne kapjak gólt.
Legfrissebb hírek

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
26 perce

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
1 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2 órája

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
2 órája