Vita a pénzekről

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2002.08.28. 20:04
Címkék
A NOB végrehajtó bizottságának szerdai döntése alapján a nyolc jelentkező közül a svájci Bern, az ausztriai Salzburg, a kanadai Vancouver és a dél-koreai Pjongcsang városa pályázhat a 2010-es téli olimpia rendezési jogára – jövő júliusban Prágában döntenek a helyszínről. A műkorcsolyázás a Salt Lake City-ben kirobbant botrány után műsoron marad ugyan, de a NOB további tényfeltáró tájékoztatást vár az orosz és a francia szövetségtől, valamint a nemzetközi szövetségtől, s csak ezután határoz majd."A televíziós jogdíjak és a marketingbevételek elosztásával kapcsolatos hallatlan kemény, ötórás vita többszöri módosított javaslatok után sem hozott megegyezést. A vita novemberben folytatódik” – újságolta Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke. Folyosói híresztelések szerint a triatlon és a baseball helyzete ingatag, 2008-ban a golf és a rögbi kerülhet az olimpia műsorára. Mindezt Jacques Rogge elnök határozottan cáfolta, hiszen jelenleg még a szigorúan titkosként kezelt javaslat sem került a végrehajtó bizottság elé. Személyi kérdésekben két fontos döntést hoztak. A sportolói bizottságot a jövőben Szergej Bubka, az ukrán rúdugrókirály, a téli olimpiai sportágak szövetségét pedig a jégkorongozók elnöke, René Fasel vezeti. A programbizottság jelentése később kerül a végrehajtó bizottság elé.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
3 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik