A magyar sport sikeréért

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2002.09.03. 20:54
Címkék
A Samsung Electronics Magyar Rt. és a MOB közös sajtótájékoztatót tartott olimpiai és világbajnok ökölvívónk, Kovács István éttermében, a Boksz utcában. Bevezetésként Loós Balázs marketingmenedzser bejelentette, hogy jövő szombaton, szeptember 14-én, pontban 11 órakor Budapesten és a 19 megyeszékhelyen ismét egyszerre rajtol a MOB és a világcég közös rendezvénye, a Samsung Futófesztivál. Kedvező időben akár százezren is rajthoz állhatnak.
A Samsung ezzel a futóversennyel is közelebb kíván kerülni az itt élő emberekhez, a magyar közélet hasznos, elismert szereplője szeretne lenni. "A Samsung hozzá szeretne járulni a sikeres olimpiai eredmények eléréséhez, a magyar csapat hagyományokhoz méltó szerepléséhez, a világ sportjában elfoglalt előkelő helyének megtartásához” – hangoztatta ezt követve Kju Dam Cso, a részvénytársaság magyarországi elnöke, s hozzátette, az aláírandó együttműködési megállapodás értelmében újabb négy esztendőn át támogatják a magyar olimpiai mozgalmat. Schmitt Pál, a MOB elnöke méltatta a Samsunghoz fűződő kapcsolatokat. Elismeréssel szólt arról, hogy a Samsung a NOB ismert több programjának résztvevője évi több tízmillió dollárt bocsát az olimpiai mozgalom rendelkezésére, de ennek ellenére a magyar olimpiai mozgalom támogatását is vállalják. A gyár vezetői közvetlennek mondható kapcsolatban vannak a magyar olimpiai bajnokokkal, s valamennyiüknek komoly élményt jelent a jászfényszarui hipermodern gyárban tett látogatás. "Büszkén élvezzük a Koreai Köztársaság egyik legnagyobb cégének támogatását, nem felejtjük, hogy 1988-ban Szöulban az olimpiai játékokat a koreai emberek kedvessége, sportszeretete tette felejthetetlenné. Köszönjük az újabb segítséget” – mondta Schmitt Pál.Az együttműködési megállapodás szerint a Samsung évi 12 millió forinttal segíti a magyar olimpiai mozgalmat, amelynek felét készpénzben adja, másik feléből pedig korszerű technikai berendezéseket, felszereléseket bocsát rendelkezésre. A szerződés aláírása után Kovács István mondott köszönetet a magyar olimpiai mozgalom támogatásáért.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
1 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
1 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik