Fiatalítás után, felújítás előtt

G. G.G. G.
2002.09.05. 20:54
Címkék
Vass Károly, a Sportfólió Kht. ügyvezetőigazgató-helyettese úgy véli, a kizárólag a futballnak kedvező stadionrekonstrukció helyett hamarosan valamennyi sportág számára jobb feltételeket teremtő létesítményépítési és felújítási akciótervvel állnak elő. Első lépésként új struktúrát alakítottak ki az állami tulajdonú ingatlanokat kezelő közhasznú társaságnál: az új főigazgató, Török Lajos irányította Népstadion és Intézményei mellett önálló vezető foglalkozik majd a kiemelt edzőtáborok, a nemzeti sportuszodák és a kiemelt egyesületek ügyeivel. A dunavarsányi, tatai, mátraházi és Balaton-környéki edzőtáborokért Géczi Gábor, volt jégkorongozó, a Komjádi, a Hajós Alfréd és a Kőér utcai uszodáért az egykori pólós Dala Tamás, a klubok használta ingatlanokért pedig Gyalog András felel. Vass elmondta, Török mellett az FVM Sportlétesítmények élén szerzett tapasztalat szólt – "Mindenki láthatja, a Fradi létesítményei vannak a legjobb állapotban…” –, míg Gyalog esetében is a közelmúlt érdemeit említette: "A Vasas elnöke volt ugyebár…” A múltat végképp eltörölni korántsem óhajtó sportvezetés két fiatalnak is lehetőséget adott: "Több tetterős, az élsporttal felhagyó sportembert is szívesen látnánk, de csak ők jelentkeztek.” Utóbb hozzáfűzte, a korosztályi megoszlás ellenére a pályázói kör szűkösnek aligha tetszhetett: "A négy tisztségre negyvenhárom jelentkezés érkezett. A kimaradók önéletrajzait megőrizzük, s közülük többen lehetőséget kapnak majd az egyes létesítmények gondozására.”Vass végül hangsúlyozta, az átlátható struktúrába könnyedén bevonhatók újabb ingatlanok is. Az első lépcsőben több nagyvállalattól átvennék sportpályáikat, amelyek eztán bérlőként vállalnának kötelezettséget versenyzőik támogatására. Vass szerint a jövőben fokozatosan felértékelődhet az önkormányzatok szerepe is.
Legfrissebb hírek

A Vasas egyenlített Kispesten

Labdarúgó NB I
13 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
14 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
37 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
52 perce

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
52 perce

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája